Seite 67 [67]
AZ ESZTÉTIKAI HORIZONT VISSZANYERÉSE?
nem más, mint a festékek, ecsetnyomok, színes vagy monokróm foltok, vonalszöve¬
dékek sűrű anyaga, amelybe belefoglalódik, illetve amelyben összevegyül egymással
a színpadi dráma objektív eldöntetlensége a reá irányuló, kereső tekintet szubjek¬
tív nyugtalanságával. Warburg ebben is az antik örökségnek azt az eleven lüktetését
(„polare Spannung”) tapasztalja Ujra, amelyet a szívének oly kedves quattrocento
mesterek műveiben is izgatott gyönyörködéssel fedezett fel. Rembrandt chiaroscurdja
mindazonáltal új szakaszt nyit ,a szem emberi jogaiért vívott harc"!36 civilizálódási
folyamatában: benne és általa az istenek, hősök és megszállottak szenvedélyes test¬
nyelve a nézői tekintet kényszeres közeledésének és távolodásának esztétikai játékává
szublimálódik. A szemlélő azáltal válhat együttérző és megértő tanújává mind az ádáz
marconák váratlan megilletődöttségének, mind a vérszomjas anya kétségbeesett hezi¬
tálásának, hogy miközben kíváncsivá-érdekeltté van téve a részvételben, mégsem látja
elég tisztán, amit csinálnak, ami történik. Warburg a tizenhetedik századi Rembrandt
cbhiaroscurójának feszült vibrálásában is , közeledési ösztön és a távolodási akarat polá¬
ris ritmusának" működését — a modern ember úgy-ahogy uralt felindultságának vizu¬
ális formuláját — ismeri fel. Az antikvitás valódi szellemének modern megértéséhez új
receptív érzékenység tartozik tehát: mint Warburg fogalmaz, e művek , kétségekkel
telt belső összefogottságot követelnek a műértőtől, amellyel az felkészül a bizonyta¬
lan, vészjósló jövőre" 137.
AZ ESZTÉTIKAI HORIZONT VISSZANYERÉSE?
A WARBURGI KÉPANTROPOLÓGIA ÉS A PERFORMATÍV
MŰÉRTELMEZÉS LEHETŐSÉGEI
Mint korábban jeleztem, Warburg a képeket — kutatása tárgyait — egyrészt nem a vizuális
reprezentáció paradigmatikus keretében (például , valóság" vs. , képmás" viszonyrendsze¬
rében), másrészt nem absztrakt módon, a megfigyelő ész teoretikus távolából vizsgálta.
Közismert, hogy velük szembesülvén, mint fóbiásan érzékeny ember elsőként mindig
saját , szeizmográfja" legközvetlenebb jelzéseire hallgatott, s csak utóbb igyekezett testi
benyomásait tudományosan is racionalizálni. A Mnemosyne-atlasz tablóinak [1.17. és
1.34] pátoszminták szerint szétválogatott anyagát is csak tudományos absztrakcióknak
tekintette: a sémáknál jobban érdekelték az átírások, átalakítások és inverziók konkrét
esetei. (Talán ezért sem érezte szükségét annak, hogy általános képelméletet dolgozzon
136 WARNKE 1980
137 WARBURG 1926/2012, 99., vö. GOMBRICH 1981, 319.
65