Oldal 53 [53]
REMBRANDT ÉS AZ ART OFFICIEL: , A NAP KÖVETELMÉNYE" ÉS A KÉPEK POLITIKÁJA
széles területein, sőt újabb és újabb feltáratlan összefüggésekre és lehetséges kutatási terü¬
letekre mutat rá. Ezért is van, hogy heurisztikus fölismerései, az általa föltárt analógiák és
összefüggések, miközben nagyon szemléletesek, szempontrendszerének , interdiszcipliná¬
ris" összetettsége és a metaforikus nyelvezetének sűrűsége miatt sokszor alig követhetőek.
A konkrét terep, amelyen a korszellem e , multimediális" működését vizsgálja, a
görög-római hagyomány — közelebbről a itáliai művészet közvetítésével megismert antik
pátoszformulák — új életre galvanizálódása a XVII. századi protestáns Hollandiában. , Az
antik örökség mely elemei érdekelték Rembrandt korát annyira, hogy azok stílusképző erők¬
ként szerepet vállalhattak a művészi formálásban?9 — szól Warburg kérdése, világosan
mutatva, hogy valójában Rembrandt művészi magatartásának a korszak általános antik¬
vitás-recepcióján belüli helye és sajátos mássága foglalkoztatja. Ezért nevezi meg mindjárt
a kezdet kezdetén a korszak két jellegzetes szellemi figuráját — a képzőművész-dekoratőr
Antonio Tempestät &s az ünnepelt költö Joost van den Vondelt -, akiket antikos művelt¬
segük és termékenységük tett alkalmassá arra, hogy az antik kultúrjavak közvetítőjének
és napi alkalmazójának mérték- és mintaadó szerepében lépjenek fel. Warburg részben
rajtuk keresztül vonja be a korszak vizsgálatába a nyilvános ünnepi processzusok, a repre¬
zentációs célú alkalmi architektúrák és hivatalos dekorációk ikonográfiáját, illetve szim¬
bolikáját, továbbá a barokk költészet alkalmi műfajait is, amelyekre összefoglalóan art
officiel-ként hivatkozik. A másik kiemelt terület a színház (a történelmi és polgári szo¬
morújátékok, illetve a korai opera) a maga mediális komplexitásában, amely a klasszikus
hagyomány témáit és formakincsét a XVII. század derekára mindennapi környezetté,
magától értődő háttérré tette, s amelynek ,a nap követelményeihez" igazított arculatát
épp ez a széles körű kapcsolatokkal bíró művelt értelmiség alakította ki és tette általánossá
a kortársak számára. Fontos kérdése lesz aztán Warburg vizsgálódásainak, hogy miként
érintkeznek, illetve kontaminálódnak a klasszikus , déli" örökség különféle kultúrjavai a
, barbár Észak" szintén ősi eredetű — és a helyi hagyományban tovább élő — rituáléival,
vallásos és népi szimbolikájával, illetve miként teremtik meg együttesen a holland polgári
kultúra sajátos , nemzeti" műfajait, nyelvezetét és stílusát.
Talán kevésbé programszerű módon, mint a Pogdny-antik jésldsban?! targyalt
reformáció korabeli képpropaganda esetében, Warburg itt is inkább a képek nyil¬
vános — mondhatni: politikai — használatából indul ki: előadásának java részében az
antik mitológiai és formakincs alkalmazásának ivatalos példaival operal.°* Tempesta,
Vondel vagy a színházcsináló Jan de Vos, ,a jelen győzelmes igenlésének beszállítói"
[Lieferanten triumphaler Gegenwartsbejahung], könnyű kézzel, gátlások nélkül vetették
90 WARBURG 1926/2012, 70.
91 Vö. WARBURG 1986
92 Warburg megítélése szerint az az alkalmiság, amely a guattrocento idején még , a mindennapi élet talajából felszí¬
vott éltető nedvként" gondoskodott a művészet frissességéről (vö. WARBURG 1995, 114.), a XVII. századi Hollan¬
diában alig jelent többet pillanatnyi propaganda- és díszítőigények esetlegességénél.
51