Oldal 52 [52]
A MŰVÉSZETTÖRTÉNET , ÚJ TÁRGYILAGOSSÁGA?
REMBRANDT ÉS AZ ART OFFICIEL:
yA NAP KÖVETELMÉNYE" ÉS A KÉPEK POLITIKÁJA
1926 májusában, a hamburgi ovális előadóban nem is került szóba a rembrandti , festői¬
ség" általános jellemzése, sem a chiaroscuro mint univerzalis stiluselv’3. Warburg keriilte
a képről mint személyes ,,képvizidrél” valdé beszedet®? is. Mar az eléadds címéből is kitü¬
nik, hogy diskurzusában — a művészettörténet általa felvázolt konceptuális keretében — az
átfogó stílus fogalma alig értelmezhető: nincs kategoriális értéke5. Jellemző, hogy első¬
ként azt a három témát jelöli meg, amelyek köré majd heterogén hivatkozásait csoporto¬
sítja. A témák egy-egy Rembrandt-művet jelölnek ugyan, de kiválasztásukban nem a festő
életművében betöltött szerepük vagy fejlődéstörténeti helyük játszott szerepet, hanem az,
hogy az antik kultúra három ősforrását reprezentálják: a Proserpina elrablása [1.08] a
görög mítosz, a Claudius Civilis összeesküvese [1.09] a római történetírás, a Médeia [1.10]
pedig az antik dräma hagyomänyänak rembrandti recepciöjät peldäzza. Warburg köz¬
vetlenül nem is a művekből, például a festői-grafikusi feldolgozás sajátosan rembrandti
módjának elemzéséből indul ki86. Láthatólag nem a konkrét forma művészi varázserejé¬
nek titkai, esetleg a művész által uralt médiumok konstitucionális-esztétikai különbségei
érdeklik: inkább a különféle kulturális objektivációk közötti átjárások, illetve a műveknek
a mindennapi életvilághoz való pragmatikus kapcsolódásai foglalkoztatjäk$”. Warburg a
historizáló, illetve a specializált humántudományok legfőbb hibaforrásaként , szó, cselek¬
vés és kép" bensőséges összetartozásának föl nem ismerését jelöli meg — ezért egy olyan
átfogó kultúratudomány képét vázolja fel, amely mindezeket képes egységes keretben
látni és kezelni88. Bevezető fejtegetéseiben nyomatékkal sürgeti , művészet és dráma —
legyen az művelődési vagy kultikus cselekvés, néma színjáték vagy énekes/beszélő színpad
— egymás számára való kölcsönös jelentőségének"?? felismerését, , szisztematikus össze¬
nézését”, illetve a , stílusalkotó erők sokirányú közlekedésének" [, Verkehrsleben der stil¬
bildenden Máchte"] vizsgálatát. Ezért olyan fontos számára, hogy a tudomány mindent
,a kor saját hangjain" szólaltasson meg, illetve így kapcsoljon össze egymással. Warburg
elképesztően széles és nagyon heterogén kulturális anyagot mozgat tehát: bátran és maga¬
biztosan mozog a vallás- és liturgiatörténet, a színháztudomány, az opera-, irodalom- és
sajtótörténet, a klasszikafilológia, a mitográfia vagy a történeti néprajz forrásanyagainak
83 Vö. Henri van de Waal: , Rembrandt and Chiaroscuro", in: VAN DE WAAL 1967, 13-17.
84 A „Bildvision” kifejezest Dagobert Frey alkalmazta „Die Pietä Rondanini und Rembrandts »Drei Kreuze«” cimü
tanulmányában, vö. FREY 1956. Erre egy később fejezetben részleteiben is visszatérek.
85 A warburgi megközelítés paradigmaváltó jellegéről Id. rövid összefoglalásomat: RÉNYI 2002, 11. skk.
86 Ezt a különös metodológiát a következő fejezetben a warburgi ikonolögia „dekonstruält müközpontüsägakent”
fogom jellemezni.
87 Woop 2014, 24.
88 BREDEKAMP 2008, 365.
89 WARBURG 1926/2012, 69.
50