Oldal 53 [53]
OCR
REMBRANDT ÉS AZ ART OFFICIEL: , A NAP KÖVETELMÉNYE" ÉS A KÉPEK POLITIKÁJA széles területein, sőt újabb és újabb feltáratlan összefüggésekre és lehetséges kutatási területekre mutat rá. Ezért is van, hogy heurisztikus fölismerései, az általa föltárt analógiák és összefüggések, miközben nagyon szemléletesek, szempontrendszerének , interdiszciplináris" összetettsége és a metaforikus nyelvezetének sűrűsége miatt sokszor alig követhetőek. A konkrét terep, amelyen a korszellem e , multimediális" működését vizsgálja, a görög-római hagyomány — közelebbről a itáliai művészet közvetítésével megismert antik pátoszformulák — új életre galvanizálódása a XVII. századi protestáns Hollandiában. , Az antik örökség mely elemei érdekelték Rembrandt korát annyira, hogy azok stílusképző erőkként szerepet vállalhattak a művészi formálásban?9 — szól Warburg kérdése, világosan mutatva, hogy valójában Rembrandt művészi magatartásának a korszak általános antikvitás-recepcióján belüli helye és sajátos mássága foglalkoztatja. Ezért nevezi meg mindjárt a kezdet kezdetén a korszak két jellegzetes szellemi figuráját — a képzőművész-dekoratőr Antonio Tempestät &s az ünnepelt költö Joost van den Vondelt -, akiket antikos műveltsegük és termékenységük tett alkalmassá arra, hogy az antik kultúrjavak közvetítőjének és napi alkalmazójának mérték- és mintaadó szerepében lépjenek fel. Warburg részben rajtuk keresztül vonja be a korszak vizsgálatába a nyilvános ünnepi processzusok, a reprezentációs célú alkalmi architektúrák és hivatalos dekorációk ikonográfiáját, illetve szimbolikáját, továbbá a barokk költészet alkalmi műfajait is, amelyekre összefoglalóan art officiel-ként hivatkozik. A másik kiemelt terület a színház (a történelmi és polgári szomorújátékok, illetve a korai opera) a maga mediális komplexitásában, amely a klasszikus hagyomány témáit és formakincsét a XVII. század derekára mindennapi környezetté, magától értődő háttérré tette, s amelynek ,a nap követelményeihez" igazított arculatát épp ez a széles körű kapcsolatokkal bíró művelt értelmiség alakította ki és tette általánossá a kortársak számára. Fontos kérdése lesz aztán Warburg vizsgálódásainak, hogy miként érintkeznek, illetve kontaminálódnak a klasszikus , déli" örökség különféle kultúrjavai a , barbár Észak" szintén ősi eredetű — és a helyi hagyományban tovább élő — rituáléival, vallásos és népi szimbolikájával, illetve miként teremtik meg együttesen a holland polgári kultúra sajátos , nemzeti" műfajait, nyelvezetét és stílusát. Talán kevésbé programszerű módon, mint a Pogdny-antik jésldsban?! targyalt reformáció korabeli képpropaganda esetében, Warburg itt is inkább a képek nyilvános — mondhatni: politikai — használatából indul ki: előadásának java részében az antik mitológiai és formakincs alkalmazásának ivatalos példaival operal.°* Tempesta, Vondel vagy a színházcsináló Jan de Vos, ,a jelen győzelmes igenlésének beszállítói" [Lieferanten triumphaler Gegenwartsbejahung], könnyű kézzel, gátlások nélkül vetették 90 WARBURG 1926/2012, 70. 91 Vö. WARBURG 1986 92 Warburg megítélése szerint az az alkalmiság, amely a guattrocento idején még , a mindennapi élet talajából felszívott éltető nedvként" gondoskodott a művészet frissességéről (vö. WARBURG 1995, 114.), a XVII. századi Hollandiában alig jelent többet pillanatnyi propaganda- és díszítőigények esetlegességénél. 51
