Oldal 34 [34]
A MŰVÉSZETTÖRTÉNET , ÚJ TÁRGYILAGOSSÁGA?
belsőbb köréhez tartozó Fritz Saxlra, aki 1941-ben Londonban tartott, majd 1957-ben
publikált Rembrandt and Classical Antiguity című előadásában két, a hamburgi elő¬
adásban kiemelten kezelt művet is tárgyalt, ráadásul Saxl itt feltett kérdése is — milyen
belső fejlődés ösztönözte Rembrandtot (1656-ban elárverezett) antik műgyűjteménye
létrehozására, és az mit jelentett számára? — sokban emlékeztet Warburgéra. Mégis
elgondolkodtató, hogy még a szellemi örökséget odaadóan ápoló és tanulmányokban?
feldolgozó Saxl sem hivatkozik a tizenöt évvel korábban Hamburgban elhangzottakra.
Összevetve a két szöveget, könnyen támadhat az a benyomásunk, mintha nehezére
esett volna Warburg túlfűtött, szakadozott, egyszerre szorongással és morális pátosszal
teli dikcióját összhangba hozni saját, az akadémikus tudomány elvárásaihoz inkább
igazodó értekező tárgyalásmódjával.
Persze sokkal többről van szó, mint a tudományos beszédstílus vagy a hangnem
különbségéről. Kétségkívül volt valami az egykori warburgi közelítésmódban, ami már
a kortársakra is irritálóan hatott — valami, aminek eredetiségét mindenki érezte a köze¬
lében, de amelynek valódi távlatait a képekkel hivatásszerűen foglalkozó történészek,
antropológusok, esztéták csak évtizedekkel később kezdték felismerni. A művészettör¬
ténész Warburg szembefordulása a historizáló stílustörténettel és annak formalizmusá¬
val, interdiszciplináris és interkulturális érdeklődése már egykori munkatársai előtt is
nyilvánvaló volt — ugyanakkor az önmagát mindinkább , képtörténészként" /Bildhis¬
toriker] aposztrofáló" Warburg etnopszichológiai és kulturális antropológiai érdeklő¬
dése egyre kevésbé volt követhető számukra. A továbbiakban Panofsky és Saxl kapcsán
még érinteni fogom, hogy miként kellett jelentősen átértelmezniük, illetve részben
elhárítaniuk Warburg radikális kérdésfeltevéseit ahhoz, hogy továbbra is a , humanista
művészettörténet" diszciplináris keretei között érezhessék magukat: hogy mint addig,
a magas kultúra hagyományaként ránk maradt nagy presztízsű esztétikai tárgyak és
műemlékek őrzésének és helyreállításának kifinomult intellektuális-esztétikai gyakorla¬
tait űzhessék. Nem csoda, hogy az akadémikussá vált ikonológia elitizmusát és öncélú¬
ságát bíráló új irányzatok mai divatjának, illetve a művészettörténet viswal studies-zá,
Bildwissenschafita, univerzalis képantropoldgiava valé kiszélesitésének idején, a picto¬
rial turn és a visual culture fogalmaival körülírható keretek között ismét előtérbe került
Aby Warburg a képeket alapvetően médiumként, illetve a társadalmi kommunikáció és
az emlékezet hordozóiként értelmező munkássága).
5 Ld. pl. a ,,Die Kulturwissenschaftliche Bibliothek Warburg in Hamburg”, a ,,Warburgs Mnemosyne-Atlas” és
a , Warburgs Besuch in New-Mexico" című írásokat, újraközli WARBURG 1979.
Fritz Saxl: , Rembrandt and Classical Antiguity", in: SAXL 1957, I. 298—310.
V6. Diers 1991, 230. 142. n.
A paradigmavältäsröl vö. SAUERLÄNDER 2004. 407-426.
BREDEKAMP-BRoNS 2005. 365—367. Az örökség iránti érdeklődés hangsúlyainak eltolódása 1992-ben intézményi
alakot is öltött a Martin Warnke által a hamburgi Warburg-házban alapított politikai ikonográfiai kutatóhely lét¬
rejöttével. Warburg angolszász recepciótörténetének jó összefoglalását adja Woop 2014
DON GY
32