A járványkezelés alapja az 1876. évi XIV. törvény volt, amely a közegészségügy
rendezéséről szólt európai színvonalon. Ez a törvény nem tartotta az influenzát
olyan súlyos járványos megbetegedésnek, amelyről a kezelőorvosnak nyilvántar¬
tást kellett volna vezetnie, és értesítenie kellett volna a tisztiorvost. A betegeket,
illetve családtagjaikat nem zárták karanténba, azaz az ajtajukra nem tűzték ki a
piros cédulát vagy táblát. A hatóságoknak sem kellett meghozniuk és végrehaj¬
taniuk a járványveszély esetén előírt intézkedéseket. A tisztiorvosok havi jelen¬
téseikben az egyéb betegségek címszó alatt írtak az influenzáról, ha egyáltalán
megemlítették. Így október elejéig azokról a betegekről sincs adatunk, akik or¬
voshoz fordultak influenzaszerű tünetekkel.??
A törvény értelmében a járványos betegségek esetén a védekezést a települé¬
seknek kellett megszervezniük. Bár központi utasításokat kaphattak, de a tele¬
pülések dönthettek arról, hogy milyen intézkedéseket tartanak szükségesnek a
járvány kezelésére. A települések vezetőit pedig az aggasztotta, hogy a járvány¬
ellenes intézkedések költségeit utólagosan átvállalja-e a központi költségvetés,
vagy ezekben az amúgy is vészes időkben, teljesen magukra maradnak-e."
Így, jobb híján, a sajtó útján próbálták az embereket a higiéniai szabályok
fokozottabb betartására ösztönözni, amely alatt a lakás, a ruházat és a test tisz¬
tán tartását értették. A hadiszappannak olyan alacsony volt a zsírtartalma, hogy
nem volt fertőtlenítő hatása," ezért többszöri kézmosást ajánlottak langyos
vízzel. A háború időszaka alatt azonban — az ország más városaihoz hasonlóan
— állandósult Pécsett a vízhiány. A korlátozások ellenére sem tudták a vízellátást
biztosítani, pedig 1918-ban már a hadsereg irányította a vízellátást." A vízhiány
azért is érintette súlyosan a lakosságot, mert a vizes borogatás volt a legolcsóbb
és legkézenfekvőbb lázcsillapítási mód.
Mindenki abban bízott, hogy a nyár elmúltával az influenza is el fog múlni.
Valóban, augusztus vége felé csökkentek a megbetegedések, azonban szeptember
közepén, az iskolások visszatértével újra megnőtt a fertőzöttek száma. ,, Becslés
szerint 3000 Pécsett a spanyol betegek száma, amelyből 8096 könnyű, 2096 súlyos
lefolyású. Ugyanis a betegség folyamán bonyodalmak lépnek fel. És pedig lobos
folyamatok, különösen a tüdőlob. Ez a tüdőlob vérmérgezéshez hasonló jelleggel
lép fel, többnyire halálos kimenetellel." Ez már a járvány második hulláma
volt, amely az első hullámhoz hasonlóan nagyon sok embert megbetegített, de
az influenzánál eddig soha nem tapasztalt méretű halálozást okozott.