EGY VILÁGJÁRVÁNY KITÖRÉSE BARANYÁBAN
A nyár folyamán ezek egyre gyakoribbak lettek, és őszre a helyzet csak súlyos¬
bodott, amikor megjelent a járvány második hulláma. Tömeges megbetegedések
először az uradalmi pusztákon dolgozó, az ország más részéből — kutatásaim
alapján Nyitra és Bars vármegyékből - érkező idénymunkások között fordultak
elő. Ők a helyi cselédséggel együtt, összezsúfoltan, rossz higiéniás körülmények
között éltek, könnyen átadva egymásnak a fertőzést. Vizsgálatom során megál¬
lapítottam, hogy a pusztákon élő cselédséget érintette a legsúlyosabban a spa¬
nyolnäthajärväny.'?
A szentlörinci járásban az első megbetegedettek a munkára kivezényelt ha¬
difoglyok voltak, akik akaratlanul is fontos szerepet játszottak a pandémia elter¬
jesztésében." A hadszínterekhez közeli megyékben, így Baranya vármegyében
sem voltak hadifogolytáborok, csak a Monarchia nyugati részén, Nyugat- és
Közép-Magyarországon. Innen hozták őket munkára Baranyába. 1918 októbe¬
rében csak Pécsett és környékén ötezer hadifogolyról tudott a sajtó. A kivezényelt
hadifoglyokat állandóan mozgatták, 2-3 hetente cserélték, akik nagyon sokféle
munkát láttak el, több ponton is érintkezésbe kerülve a helyi lakossággal. A
járvánnyal szembeni védekezés egyik kulcspontján, a Pécsi Városi Fertőtlenítő
Intézetben is orosz hadifoglyok segédkeztek, akárcsak a köztemetőben. Többen
közülük júliusban megbetegedtek, tüneteik alapjan spanyolnathaban.”
JÁRVÁNYKEZELÉS MAGYARORSZÁGON
Az influenza már évszázadok óta ismert volt, csekély halálozási aránnyal, mint¬
egy ezer lakosra jutott egy haláleset a korábbi járványok során. A háborús évek
alatt többször megjelent a betegség, legutoljára 1918 elején zajlott le egy ,,szoka¬
sos" influenzajárvány a vármegye területén.
A nyugatról érkező, nyári időszakban terjedő influenza némi zavart és meg¬
lepetést okozott a társadalomban és az orvosi karban. Júliusban már megjelentek
az első influenzával kezelt betegek a pécsi közkórházban, az orvosok azonban
nem fújtak riadót, sőt nem is érzékelték a veszély nagyságát. Igyekeztek minden¬
kit megnyugtatni, hogy a betegség nem veszélyes, és néhány nap alatt javulás lép
fel a fertőzötteknél.?
5 MNL Ba VL IV. 410. b. Baranya vármegye alispánjának iratai 11198/1918.
2 MNL Ba VL. IV. 418. b. Tiszti főorvos havi jelentései I-130/1942.
21 Nagy Imre Gábor: Az első világháború hadifoglyainak sorsa Pécsett és hazaszállításuk, in Bősz
(szerk.): A nagy háború és következményei, 120, 125, 131.
2 Vargáné Szántó Ágnes: A spanyolnáthajárvány Baranya vármegyében és Pécsett (1918—1920), in
Bősz (szerk.): A nagy háború és következményei, 243.