Page 35 [35]
JAPÁNSZÍNHÁZ-KÉPÜNK 1844 ÉS 1900 KÖZÖTT
kínai eredetű volt, de Japänban ,elkorcsosodott”, s most egy , mandarin" úr kí¬
vánja átvenni a színház vezetését, hogy a kínai színház szépségeit tudja megmu¬
tatni a japánoknak. A cikk ebben az esetben csak részben tartalmaz valós infor¬
mációkat, ugyanis a hagyományos japán színházban a kagurát? leszámítva — amely
az egyetlen tisztán japán eredetű műfaj — az összes színjátéktípus esetében ki¬
mutatható a külföldi, leginkább a kínai hatás. Az 1800-as évekre azonban már
az összes ismert műfaj elérte végső formáját.
A következő írás 1852-ből, Vahot Imre tollából származik, aki négy oldalon
keresztül ír , A keleti népfajok szinivilágá"-ról, s egy bekezdést a japán színját¬
szásnak is szentel, mely a kínai költészettel és drc-ámával mutat rokonságot, de
még sokkal elmaradottabb. Vahot látszólag már sokkal világosabban beszél a
japán színjátszásról, lényeginek tűnő információkat közöl, mint például, hogy
leginkább istenek és hősök történetei jelennek meg a drámáikban, míg a vígjá¬
tékokról azt állítja, főként az európai szokásokat teszik nevetség tárgyává. Rövi¬
den azt is említi, hogy nők és férfiak is szerepelnek a színpadon, mesterségük
megbecsültsége azonban alacsony, s valójában egyfajta büntetésből játszanak.
Az előadásokban a párbeszédes részek mellett ének és tánc is látható, s bár
konkrét színjátéktípust nem említ a szerző (s ez a későbbi újságcikkekre is igaz
lesz), a színpadkép-leírás alapján feltételezhető, hogy a kabukiról? ír. , Jelmezök
s diszitmenyök igen pompás, szinpadi gépezetök csodálatra méltó, házak, paloták,
kertek, hidak, szökőkutak természeti alakjok- és nagyságukban hozatnak szinre,
s a szini változások a legnagyobb ügyességgel s gyorsasággal mennek végbe.""
A színpadtechnikára és a díszletek gyors változására utaló leírás alapján ki¬
zárólag a kabuki bemutatására következtethetünk, hiszen ez az egyetlen színjá¬
téktípus, amely a japánok által feltalált forgószínpad segítségével képes volt ilyen
8 A kagura a sintó szertartásokhoz köthető zenés-táncos áldozati szertartás. A műfajt mitológiai
eredetűnek tartják, első leírása a 712-ben összeállított Kodzsikiben található, kialakulását ezál¬
tal a 7-8. századra teszik.
A kabuki 1603-ban jelent meg Kiotóban. Kialakulása Okunihoz, az izumói szentély papnőjéhez
köthető, aki vallási és profán táncokat mutatott be, valamint főként nemcserén alapuló vicces
o
jelenetekkel szórakoztatta a korabeli közönséget. A műfaj rendkívül gyorsan népszerű lett, a női
előadóknak köszönhetően azonban sok társulat tagjai prostituálódtak, így 1629-ben a sógunátus
betiltotta a nők színpadi szereplését. Ezt követően a kabukiban a női szerepeket is férfi színészek,
onnagaták alakították. A műfaj a Genroku időszak (1688—1704) alatt élte virágkorát, de színpa¬
da a végleges formáját a forgókkal és süllyedőkkel, melyek a gyors és látványos díszletváltást
segítették elő, csak az 1700-as évek végére érte el. A kabuki látványos színpadának, dinamikus
mozgásvilágának, társadalmi drámáinak és újabb kori nyelvezetének köszönhetően elsősorban
a városi lakosság közkedvelt műfajává vált, s nem is veszített népszerűségéből a 19. század végé¬
ig, vagyis a nyugati színház megjelenéséig.
Vahot Imre: A keleti népfajok szinvilága, Magyar Thália. Játékszini almanach 1853-ra, I. évf.,
1852/1, Müller Gyula bizománya, Pest, 310.
=
eo
+ 33 +