OCR Output

298 FARKAS JUDIT

illetve az ökoközösség-választás kapcsán is megfigyelhető , fogyasztói viselkedés":
sok, ökoközösségben élni vágyó ember számos ökofalut meglátogat önkéntesként,
mielőtt döntene, a kiválasztott közösséget pedig aránylag könnyen ott hagyja, ha
problémákat tapasztal.

Szöveg és fotók: Szenderák Gabriella, 2023

Válság és ökofalvak

Az ökofalvak létrejötte már a kezdetektől fogva egy várható (mások szerint fo¬
lyamatában lévő) krízisre adott reakció volt: lakóik úgy vélik, hogy a jelenlegi
ökológiai, gazdasági, társadalmi és morális folyamatok katasztrófába sodorják
a Földet és az emberi társadalmat. Az ökofalu-koncepcióban a negatívként meg¬
ítélt folyamatok (globális gazdaság, globális hatalmi elit, fogyasztói kultúra,
ökológiai krízis, deprimált vidék, városiasodás, újkori rabszolgaság stb.) kritikája
húzódik meg, amire radikális életreform-kísérlettel válaszolnak. Tehát az öko¬
falvak szerveződésének egyik motivációja a világ jelenlegi folyamatainak fenn¬
tarthatatlanként, önpusztítóként való értelmezése és ebből következően egy
komplex összeomlás víziója, ezért érdemes áttekinteni válságfelfogásuk szélesebb
kontextusát (a kríziskoncepcióhoz lásd: Farkas 2022.

Bizonyos természettudományos és környezettörténeti írások a 20. század
második felét, egészen pontosan a második világháborút követő időszakot úgy
írják le, mint a technológiai optimizmus és ugyanakkor az ökológiai tudatlanság
korát (ásd Carson 1962; Lovelock 1979; összefoglalóan: Guha 2000). Ezen azt
értik, hogy a háború után bekövetkező gyors tudományos és technológiai fejlő¬
dés számos problémára kínált megoldást (betegségek, élelmezés, energia, gé¬
pesítés stb.), és megalapozta, illetve tovább növelte a fejlődésbe és a tudományba
vetett hitet. Emellett felesleges aggodalmaskodásnak tűntek azok a hangok,