TERMÉSZET, MŰVÉSZET, AKTIVIZMUS 271
retek zöldjének gyökérhez képesti nagysága az érdekes (bár biokiskerti körül¬
mények között valóban nem "nő: akkorára a gyökér, mint egy agyonvegyszere¬
Zett társáé), hanem maguk a gyökerek alakja, formája is. A tálalókat ezután
puzzle-alakhoz hasonló módon két, illetve három részre metszettem el; a lenyo¬
matnak éppen azokon a pontjain, ahol a bolti zöldségek egyes — egyébként ehető
— részeit szokták levágni. A tálaló elemeinek illeszkedése révén a növényi részek
így újból és újból összerakhatóvá válnak, erősítve ezzel a korábban hulladéknak
tekintett részek fontosságának tudatát nemcsak a mi emberi életünk, de a teljes
ökoszisztéma számára is.
Végül szeretném kiemelni, hogy egyik sorozat sem születhetett volna meg
anélkül a tapasztalás nélkül, amit "második gyerekkoromként- is szoktam em¬
legetni, mégpedig azért, mert a tanyasi környezetben töltött covid-karanténok
intenzív és interakciókban gazdag másfél éve rám, városi gyerekre életre szóló
tapasztalásként hatott.
Gyeviki Hajnal, 2023. február 1."
Sall Fanni közösségi művészeti projektje a Nyimi Öko Közösség tagjainak és
önkénteseinek tájregenerációs munkájának dokumentálása, felismerve, hogy
egy-egy nagyobb faültetés és más folyamatok, például a fák védelme és mul¬
csozása, nyomot hagy a tájban, és önmagában is alkotófolyamatként értel¬
mezhető mind a nyomhagyás mértéke, mind a folyamat elmélyülésre lehe¬
tőséget adó jellege miatt.
, A Nyimi Öko Közösség 26 hektáros területe a megvásárláskor egy erodált
szántóföld volt, jelenleg pedig facsemetékkel teleültetett rét. Az elmúlt 10 év
során több mint 4000 fát ültettünk el erre a területre. A fák védelme mindig
nehézségbe ütközött, vadkárnak voltak kitéve, és a közösség erőfeszítései el¬
lenére a legtöbb fa ugyan nem pusztult el, de nem is tudott megnőni, 10-20
centisen vegetált a fűben. A közösség évekig nem találta a jó választ a problé¬
mára, minden kisléptékű és ökologikus megoldás irracionálisan sok időbe telt
volna. Reménytelenségünkben egy ponton felszabadultunk a nyomás alól, amit
az óriási terület gondozása jelentett: Rájöttünk, hogy bármit csinálunk, csak
javítani tudunk a helyzeten. Kísérletképpen egyedi vadvédelmi gallykupacokat
kezdtünk építeni száraz gallyakból a csemeték köré. Az első vadvédelmi kupa¬
cokat 2019-ben készítettük el, azóta pedig folyamatosan építünk újakat, több
száz fát megvédve.
35 Az elsé és harmadik sorozat létrejöttének a MOME kerámiatervezés mesterszak egy-egy kurzu¬
sa adott lehetőséget, teret, kezdő lendületet. Köszönöm a segítséget. A második kollekció lét¬
rejöttét a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatta.