OCR
TERMÉSZET, MŰVÉSZET, AKTIVIZMUS 271 retek zöldjének gyökérhez képesti nagysága az érdekes (bár biokiskerti körülmények között valóban nem "nő: akkorára a gyökér, mint egy agyonvegyszereZett társáé), hanem maguk a gyökerek alakja, formája is. A tálalókat ezután puzzle-alakhoz hasonló módon két, illetve három részre metszettem el; a lenyomatnak éppen azokon a pontjain, ahol a bolti zöldségek egyes — egyébként ehető — részeit szokták levágni. A tálaló elemeinek illeszkedése révén a növényi részek így újból és újból összerakhatóvá válnak, erősítve ezzel a korábban hulladéknak tekintett részek fontosságának tudatát nemcsak a mi emberi életünk, de a teljes ökoszisztéma számára is. Végül szeretném kiemelni, hogy egyik sorozat sem születhetett volna meg anélkül a tapasztalás nélkül, amit "második gyerekkoromként- is szoktam emlegetni, mégpedig azért, mert a tanyasi környezetben töltött covid-karanténok intenzív és interakciókban gazdag másfél éve rám, városi gyerekre életre szóló tapasztalásként hatott. Gyeviki Hajnal, 2023. február 1." Sall Fanni Sall Fanni közösségi művészeti projektje a Nyimi Öko Közösség tagjainak és önkénteseinek tájregenerációs munkájának dokumentálása, felismerve, hogy egy-egy nagyobb faültetés és más folyamatok, például a fák védelme és mulcsozása, nyomot hagy a tájban, és önmagában is alkotófolyamatként értelmezhető mind a nyomhagyás mértéke, mind a folyamat elmélyülésre lehetőséget adó jellege miatt. , A Nyimi Öko Közösség 26 hektáros területe a megvásárláskor egy erodált szántóföld volt, jelenleg pedig facsemetékkel teleültetett rét. Az elmúlt 10 év során több mint 4000 fát ültettünk el erre a területre. A fák védelme mindig nehézségbe ütközött, vadkárnak voltak kitéve, és a közösség erőfeszítései ellenére a legtöbb fa ugyan nem pusztult el, de nem is tudott megnőni, 10-20 centisen vegetált a fűben. A közösség évekig nem találta a jó választ a problémára, minden kisléptékű és ökologikus megoldás irracionálisan sok időbe telt volna. Reménytelenségünkben egy ponton felszabadultunk a nyomás alól, amit az óriási terület gondozása jelentett: Rájöttünk, hogy bármit csinálunk, csak javítani tudunk a helyzeten. Kísérletképpen egyedi vadvédelmi gallykupacokat kezdtünk építeni száraz gallyakból a csemeték köré. Az első vadvédelmi kupacokat 2019-ben készítettük el, azóta pedig folyamatosan építünk újakat, több száz fát megvédve. 35 Az elsé és harmadik sorozat létrejöttének a MOME kerámiatervezés mesterszak egy-egy kurzusa adott lehetőséget, teret, kezdő lendületet. Köszönöm a segítséget. A második kollekció létrejöttét a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatta.