OCR Output

TÁJOLÓ 201

son-Waterton 2013: XXI; Bekesi 2009: 185). A törtenetiräsban vegbement „terbeli
fordulat” (spatial turn) pedig a hely szerepének felértékelédését, a jelentésekkel
való telítettség felismerését hozta, amely leszámolt az egynemű tér koncepciójá¬
val (Keszei 2019: 101; Warf—Arias 2009; Withers 2009: 638). A szemlélet megvál¬
tozása a természet- és a humán tudományokban egyaránt éreztette a hatását.

A magyar táj szó Lóczy Dénes kutatásai szerint jelent egy , meghatározott föld¬
területet" (területegység), és jelenti a , föld megjelenését, ahogyan észleljük" (egy
pontból feltárulkozó látvány) (Lóczy 2002: 18), de ezenkívül jelent még tartományt,
tájképet (testmény0) is. Drexler Dóra a szó hétköznapi értelmének egyéb vonat¬
kozäsaira is ramutat, mint példaul a kornyék, vidék jelentés (Drexler 2010: 26-28).
Hasznalatara, sot értelmére a reneszánsz és a romantika kora művészi tájszemlé¬
letének és a politikának is nagy hatása volt (Antrop 2019: 1-3). Szétäraink szerint
a táj szavunkat már a középkorban is az első két értelmének megfelelően használ¬
hatták, és ebből a szempontból hasonlóságot mutat a német Landschaft kifejezés¬
sel (Drexler 2010: 39; Benkö 1976: 822). Drexler Dóra részletes szóösszehasonlító
kutatäsaiböl kiderül, hogy a francia paysage €s az angol landscape ugyanakkor
tartalmában nem egyezik meg a magyar és a német, rokon értelműnek vélt sza¬
vakkal, ezért az utóbbiak tudományos terminusként történő használata nem volt
nehézségektől mentes, ráadásul ma sem ugyanazok az értelmezési, teoretikus
keretek kapcsolódnak hozzájuk (Drexler 2010: 37-40). (A terminus nemzetközi
használatáról még: Antrop 2019: 1; Potsin-Bastian 2004: 2; Schama 1996: 10.)

A táj kifejezést a tudomány , tette naggyá". Lóczy Dénes idézett munkájában
arra is felhívta a figyelmet, hogy a hétköznapi nyelvben is használt táj kifejezést
az analitikus kutatások számára nehezebb tartalommal megtölteni, ezért egyre
inkább az , értéksemleges" szakterminusok használata válik jellemzővé. Vagyis
olyan szavak alkalmazása, amelyek a térbeli egységeket körülírják, de nem
kapcsolódnak többé a táj többértelmű és érzelmi kötődéseket is felszínre hozó
fogalmához (Lóczy 2002: 149. Ilyen például az ,dkoszisztéma” (rendszermodell),
, ökotóp" (élőhely), vagy az utóbbi években a néprajzban leginkább Borsos Balázs
munkáiban megjelenő , régió" szakterminus, amely az etnográfiában igen sok
jelentéssel, mellékzöngével rendelkező szakkifejezések (köztük a táj) alkalma¬
zását válthatja fel (Borsos 2002: 111. A táj ugyanakkor sokkal több, mint a tér
egy darabja, és a váltást szorgalmazó törekvések ellenére mindmáig ott szerepel
nemcsak az elemző kutatások, de a szintetizáló vizsgálatok fogalomkészletében.
A táj inspiráció, élettér, esztétikai értékek hordozója és tudományos forrás is.

Az örök táj

Ha van a humán környezettudomány égiszén olyan kérdés, amelynek előtörté¬
nete messze a paleolitikum homályába vész, akkor a táj és a benne élő ember
kapcsolata biztosan ilyen. Az állatcsapatokat követő őskőkori vadászok, a földet
művelő újkőkori telepesek, az érceket bányászó és olvasztó bronzkori emberek

is a tájban és a tájból élő embercsoportok voltak. A táj itt nem csupán a látványt