távozik onnan. Ilyen értelemben a gazdaságon átáramló energia és anyag meny¬
nyisége (throughput) fontos tenyez6vé valik (Boulding 1966).
A nélkülözhetetlenül szükséges alacsony entrópiájú energia alapvetően csak
két forrásból származhat: a földben feldúsult ásványokból és a nap sugárzásából.
Az ásványi források mennyisége (stock) nyilvánvalóan korlátozott, bár felhasz¬
nálásuk üteme (flow) jórészt emberi döntés kérdése. A napból érkező sugárzás
energiájának mennyisége gyakorlatilag korlátlan (stock), de annak beérkezési
üteme (flow) korlátozott. Tehát a felhasználható napenergia és az egyéb megújuló
energiaforrások mennyiségét a napból adott idő alatt beérkező sugárzás meny¬
nyisége, valamint a növények és az állatok növekedési sebessége korlátozza. Ez
nem más, mint a gazdasági növekedés egyfajta természetes korlátja. Ám a gaz¬
dasági növekedés, legalábbis átmenetileg, túllépheti ezt a korlátot, ha felhasz¬
náljuk alacsony entrópiájú geológiai tartalékunkat, amelyben a korábban beér¬
kezett napenergia raktározódott el. Az ennek segítségével átáramoltatott energia
(throughput, magyarul átáramlás vagy társadalmi metabolizmus: Dombi 2022)
fenntartja vagy növeli az emberi gazdaságon belüli rendezettséget, ám a kime¬
rítés és szennyezés következtében nagyobb rendezetlenséget okoz a természeti
világ többi részében (Daly 1979: 74—70).
Tehát a földben rejlő energiahordozók felhasználásában megtaláltuk az iparban
érvényesülő növekvő hozadékok egyik legfőbb okát. A növekvő hozadék azonban
pozitív visszacsatolás, így az ilyen gazdaság nem tekinthető önszabályozónak. Az
erőforrások fenntarthatósága veszélyben forog, ami a természeti környezet lerom¬
lásához, a termelékenység csökkenéséhez vezethet. Az ilyen gazdaságot tehát irá¬
nyítani, szabályozni és koordinálni kell (Christensen 1991: 84—80; Harangozó 2022).
Az ökológiai közgazdaságtanban kialakult tehát a környezetnek és a globális
bioszférának egyfajta egészlátó, a teljességet megragadni kívánó (holisztikus)
szemlélete. Ennek következtében a gazdasági fejlődés környezeti szempontból
fenntarthatóbb formáira ma már nem lehet úgy tekinteni, mintha azok megva¬
lösitäsa a sajät tülfejlettsegük következmenyeitöl szenvedö ipari orszägok luxusa
volna, hanem az alkalmazás azon országok számára is egyre inkább szükséges¬
nek látszik, amelyek még csak most próbálkoznak gazdaságuk iparosításával és
kiterjesztésével (Barbier 1989: 37).
Az alábbiakban kizárólag arra a két közgazdasági irányzatra összpontosítunk,
amelyek kifejezetten a természeti környezet emberi tevékenység miatt bekövet¬
kező problémáit próbálják enyhíteni, megoldani. A történeti, illetve rendszer¬
szemléleti jellegzetességekből szervesen következnek a két megközelítés között
felismerhető módszertani és strukturális eltérések. Az áttekintés során elsősorban
Sahu és Nayak (1994) összefoglaló munkáját használjuk (2. tablazat).