OCR Output

3. EREDMÉNYEK 137

Az intézményi helyzetjelentés kiemeli, hogy apedagógusok gyakran használják
az internetes fórumokat tudásmegosztásra, illetve közös feladatbankot tartanak
fennt. A szakmai közösségre a jó személyes kapcsolatok, egymás segítése jellem¬
ző, belső tudásmegosztási folyamatokat működtetnek. Az intézményben három
munkaközösség működik (osztályfőnöki — belső értékelés, felsős — pályaorien¬
táció és alsós — óvoda-iskola átmenet), amelyek aktív tevékenységet folytatnak,
szoros kapcsolatot tartanak. A pedagógiai munkában kiemelhető, hogy gyakran
alkalmaznak differenciált tanulásszervezési megoldásokat, kooperatív techni¬
kákat, tehetséggondozást. Néha projektnapokat és projektheteket is tartanak.
Az intézményben működik korábbi projektek keretében az Integrált Pedagógiai
Rendszer (IPR), részt vesznek az Útravaló programban, illetve adaptálták a
Komplex Instrukciós Programot (KIP) is.

Ugyanerre az időszakra (2017 nyár) datálódik az intézmény Digitális Fej¬
lesztési Terve (DFT). A DFT helyzetértékelése szerint a pedagógusok nyitottak
a digitális megoldások befogadására és elkötelezettek a digitális kompetenciák
fejlesztése mellett, amelyek fontos tényezők a technológiaelfogadás és a hatékony
pedagógiai célú digitális eszközhasználat tekintetében. A pedagógusok többsége
alapfokú számítógép-használói ismeretekkel rendelkezik, elsősorban az önképzésre
és az egymástól való tanulásra építenek ezen a téren. A digitális kompetenciák
fejlesztésének nehézségeit elsősorban a számítástechnikai tantermek elavultsá¬
gához kötik, nem jelenik meg a digitális kompetencia más tantárgyak keretében
való fejlesztésének lehetősége. A jövőre vonatkozóan a DFT kiemeli, hogy az
intézmény bekapcsolódott a DIGLKIP programba, hospitálásokon vettek részt
és elindult az IKT eszközök integrálása, elsősorban az informatika, magyar nyelv
és irodalom, angol és matematika órákon (az összóraszám 3096-ában). Jól látható,
hogy elsősorban az informatikai műveltségterületen járatos kollégák viszik be
elsősorban más tantárgyak keretében (pl. matematika) a digitális eszközöket a
tanítási gyakorlatukba, ami egy jó belépési lehetőség a digitális oktatási innovációk
terjesztése és terjedése kapcsán. Célként jelölik meg további kollégák bevonását.

A DET az intézmény szükségleteit elsősorban infrastrukturális fejlesztésben,
illetve eszközök beszerzésében jelöli meg (pl. laptopok, projektorok, tabletek, in¬
teraktív táblák, Lego WeDo, EV 3, Storystarter, Geomatech és egyéb eszközök).
Az eszközök mellett megjelenik a szakmai segítség igénye is (rendszergazda,
technikus), azonban kevésbé hangsúlyos a digitális pedagógiai módszertan fej¬
lesztése (érintőlegesen megjelenik a Lego megoldások implementálása kapcsán,
mint szaktanácsadói segítség, továbbképzés stb.). A digitális pedagógia területén
az intézmény a tanulók digitális kompetenciáinak fejlesztése mellett a logikus
gondolkodás és a térlátás fejlesztésére is fókuszál, azonban nem világos, hogy
ezekbe beleértik-e például a kritikus gondolkodás képességének fejlesztését, amely
a digitális transzformáció kapcsán egy fontos tényezőként merült fel. Kevésbé