Page 88 [88]
IVÁNYI BENCE
konstellációk azonban a jó költészetben mindig átláthatók és koherensek, önma¬
gában megálló és működőképes rendszert alkotnak. Amikor Pilinszky azt írja
például A szerelem sivataga című versében, hogy , üríti zsebeit a nappal", az
empirikus világtapasztalat észszerűen azt diktálná, hogy képzelgő holdkórosként
gondoljuk el a beszélőt." Ám a szöveg világán belül igenis égető evidenciaként
tűnik föl előttünk a kép: hát persze, hogy a nappal és hát persze, hogy éppen
kipakolja a kulcsait meg az aprópénzét, elvégre most ért haza a munkából,
a műszakjának vége, alkonyodik. Magam még azt is látni vélem, hogy fáradt az
arca és tweedzakót visel.
A lényeg tehát az, hogy a költészet soha nem éri be a sematikussal, hanem
pont azért válik költészetté, mert fölforgatja és átrendezi a sémákat. Ha semati¬
kus lenne, gyártani is lehetne. Amit viszont gyártani lehet, az nem lesz költészet
többé, lásd szocreál. A színház költőisége, így egész műalkotásléte is a művészet
iparosodása révén kerül veszélybe, teljesen érthető hát, miért látta meg például
a történeti avantgárd is a bábban az egyik olyan teatrális lehetőséget, amellyel
ki lehetne küszöbölni e folyamat korrumpáló hatását. Az animáció színháza
ugyanis radikálisan és megdönthetetlenül poétikus, hisz az opalizáció révén már
eleve mindig fölforgatja és újraszervezi a megszokott relációkat: a vasaló egy¬
szerre tűzokádó sárkánnyá alakul, a nyurga fabábuból nimfákért epekedő faun
lesz. A megmozdított tárgy, ahogy Eruli is utal rá, maga az életre hívott meta¬
fora. Saját világa tehát, amelyet a báb puszta meglétezésével megnyit, alapjaiban
költői világ, a megtestesült poézis világa. Inkarnáció, mondaná Pilinszky.
Szenteczki Zita ezzel, az inkarnáció költészetével lendül túl a sematizmuson, az
ábrázolás ürességén, valamint a tömegtermelés tartalmatlanságán, és állítja föl
előadásainak szuverén világát. Nézzük meg, az Angyali üdvözlet esetében hogyan
valósul meg mindez!
A prológusban Pierre de Craon, a templomépítő (Nagypál Gábor) ujjtövei köré
narancspiros szigszalag van tekerve, ez jelzi a történet elején még súlyos beteg
férfi leprafoltjait. Miután Violaine szánalomból megcsókolja a boldogtalant, ő is
megfertőződik: ezt később a Homonnai Katalin karjára és mellkasára tapasztott,
ugyanilyen narancspiros szigetelőszalag szemlélteti. Húga, Mara, aki szemtanú¬
ja a csóknak, később beárulja Violaine-t annak vőlegényénél, Jacgues Hurynél
(Sipos György), hogy mind a férfit, mind az apjuk által Violaine-nek és Jacgues¬
nak szánt családi gazdaságot megkaparintsa. Jacgues erre felbontja a jegyességet
és száműzi Violaine-t, aki az erdőbe menekül. Legközelebb akkor látjuk viszont,
"7 A vers első strófája így szól: , Egy híd, egy forró betonút, / üríti zsebeit a nappal, / rendre kirak¬
ja mindenét. / Magad vagy a kataton alkonyatban." Pilinszky János: A szerelem sivataga, in uő:
Összes versei, szerk. Hafner Zoltán, Budapest, Magvető, 2015, 53.
+86 »