Page 74 [74]
IVÁNYI BENCE
tapasztalhatónak lenni: elvész belőle az mozgalmasság, ami a maga világába
ránthatná a befogadót. Ha a színészi alakítást az X-ben megjelenő Y-ból csupán
X-szé redukáljuk, aki az elvárható mértékben hasonlít Y-ra, lehet, hogy pénz¬
ügyileg jól járunk, de közben X színjátszása megszűnik játszásnak, azaz meg¬
szűnik művészetnek lenni. A mű világa magára zárul, a színpad szuverén, vilá¬
gunktól független önálló realitása összeomlik. Nem lesz többé, ahová
beléphetnénk a tekintetünkkel. Csupán egy színészt fogunk látni a maga szemé¬
lyének realitásában, aki éppen a munkáját végzi. Konstatáljuk, hogy színházban
vagyunk. Talán még elismerően biccentünk is néha. Aztán tapsolunk. Aztán
lemegy a függöny. És nem történik az égvilágon semmi. Holott Pilinszky szerint
,a színész szerepe az, hogy a befogadót egy olyan nézőpont felé vezesse, ahonnét
nem csupán megfigyelheti az örök és mozdulatlan drámát - a szó platóni értel¬
mében vett Ideát — hanem részt is vehet benne".? Ez viszont mimikri által, il¬
lusztratív színjátszással annak camouflage jellegéből adódóan nem lehetséges,
mivel az ilyen színjátszás legföljebb arra alkalmas, hogy önmaga technikai
megcsinältsägät prezentälja. Hiänyzik belöle ugyanis az a mindennél fontosabb
tényező, ami egyáltalában műalkotássá teszi a műalkotást: az igazság működésbe
lépése. A dolgok mélyén meglelt evidencia magasba emelésének, fény felé tartá¬
sának mozdulata. Az illusztráció annak kockázatát, hogy az ideák világával vi¬
szonyt létesítsen, nem vállalja ugyanis. Ábrázolni ábrázol, de közölni nem közöl.
Tükrözni tükröz ugyan, de közvetíteni nem közvetít. Persze, sok-sok kedves és
hasznos és értékes dolognak birtokában van: technikának, szaktudásnak, arány¬
érzéknek. Csak éppen a legfontosabb hiányzik belőle: nincs meg benne a lét lé¬
nyegisége. Ügyesnek lehet ügyes, de szépnek sose lesz szép.
Mindezek fényében úgy gondolom, Pilinszky János színházesztétikájának
relevanciáját nem abban kell keresnünk, hogy , meglepő egyértelműséggel és
magabiztossággal leszámol a mimesis színházával, és a nonpszichologikus úton
indul el”. Egyrészt azért nem, mert színházeszménye, bármennyire szakít is
a különféle realista színpadi hagyományokkal, valójában nem képes arra, hogy
maradéktalanul kiküszöbölje a mimézist, amit ezúttal értsünk a szó lehető
legtágabb jelentésében, azaz nemcsak mint , a dolgok, a valóságos személyek és
cselekedeteik utánzását", "" hanem mint azon ideák utánzását is, amelyek a dolgok
formáját megelőlegezik." S hogy ezt miért nem lehet meghaladni? Nos, azért
nem, mert nem tudunk elősorolni egyetlen olyan, ember által létrehozott létezőt
62 Sepsi: Pilinszky János, 63-64.
63 Visky András: Végre beszél. Újabb megfontolások az autista dramaturgiáról, in uő: Mire való
a színház? Útban a theatrum theologicum felé, Budapest, KRE-LHarmattan, 2020, 46—47.
64 Hartmann: Esztétika, 64-65.
$ Uo. 65.
+ 72e