Page 73 [73]
MISZTÉRIUMOK BÁBSZÍNHÁZA
tekinti: jelenléte nem játékba hív, hanem leigáz. A másik, szintén nem túl tisz¬
tességes típus viszont sosem fejleszti, hanem úgy, ahogy találja, eltanulja a kli¬
séket, aztán aszerint, amit az aktuális színpadi helyzet konvenciója éppen meg¬
kíván, odapuffantja valamelyiket a néhány jól bejáratott közül. Neki a színház
elsősorban nem az ügye, hanem a munkahelye, ám munkájában nem a kézmű¬
vesek, hanem a kígyóolajárusok etikáját követi. Minimális befektetéssel maxi¬
mális profitot. Ezért, amikor lehet, spórol az energiával, vagyis spórol a jelenlét¬
tel is. Ö az a színész, aki, ha nem is feltétlen tudatosan, de balekként kezeli a nézőt.
Mivel azonban egy bizonyos távolságból nézve már eléggé színésznek látszik, és
mivel sajnos elég gyér a konkurencia, az emberek egy jelentős hányada el is hiszi
neki, hogy amit produkál, az színészet.
Végső soron azonban mindegy is, az illusztrativitás melyik alfajával találjuk
szembe magunkat. Hiszen az elv, ami a jelenlétvesztés tapasztalatát okozza,
mindegyikük esetén ugyanaz: a színház hangsúlya X és Y, az inmanens előtér
és a transzcendens háttér dinamikus egyként-lévőségéről teljesen eltolódott
a materiális jelölők felé. X príma és hatékony megkonstruáltsága egyszerűen
elrekesztette előlünk Y-t. Attól fogva, hogy a kulturális javak tényleges monetá¬
ris értékkel bírnak, azaz árucikkek lesznek, többé nem engedhetik meg maguk¬
nak, hogy megosztók vagy, hovatovább, kudarcosak legyenek. Azzal ugyanis
a művészet a saját piaci pozícióját ásná alá. Márpedig, ahogyan azt például
Hans-Ihies Lehmann is megállapítja, a nyugati társadalmakban mára már
minden humán tapasztalat az árukkal, illetve a fogyasztásukkal és birtoklásuk¬
kal kapcsolódik össze." Ezért van az, hogy a színház esetében is optimalizálni
kell a kiadásokat és kiküszöbölni minden lehetséges kockázatot. A polgári szín¬
játszásból megörökölt realista kóddal, mint a legtöbbek által értett és kedvelt
színházi nyelvvel, pedig nem nagyon lehet mellélőni. Nem csoda, hogy a mimik¬
ri éppen ennek a stílusnak az automatizálásaként jött létre.
Csakhogy kockázat nélkül nincsen művészet - tehát színház sincsen. A koc¬
kázat ugyanis, állítja Gadamer, nem választható el a játék létmódjától, mivel
maga a játék mindig kockázatot jelent a játékosnak." , Csak komoly lehetőségek¬
kel lehet játszani", írja. , A játék izgalma, melyet a játékos érez, pontosan ebben
a kockázatban rejlik. Ilyenkor a döntés szabadságát élvezzük, mely ugyanakkor
mégis veszélyeztetve van és elkerülhetetlenül korlátozott." A műalkotás mindig
játék, a játék mindig kockázat. Az a színészi jelenlét, amely nem vállalja fel az
alkotás kreatív kockázatát, elveszíti játékban-való-létét. Esztétikailag megszűnik
59 Hans-Ihies Lehmann: Posztdramatikus színház, ford. Berecz Zsuzsa, Kricsfalusi Beatrix, Schein
Gábor, Budapest, Balassi, 2009, 221.
60 Gadamer: Igazság és módszer, 91.
61 Uo.
+71»