Page 278 [278]
FARKAS GYÖRGY
szobájában a paraván mint határ a múltat köti egybe — Vasizun keresztül — a
jövővel. Azzal a jövővel, amiben az itt csak jelképes nyílvesszők valóban kilövésre
kerülnek és beteljesítik Vasizu végzetét.
A következő jelenetsor — ami markánsan a kijelölt határvonalakat és azok át¬
lépését szimbolizálja, valamint a két főszereplő tragikus életpályáját is előrevetíti
— a gyilkosság elkövetésének perceit mutatja be. Ez a szekvencia a már korábban
említett képpel indít, ahol Vasizu a paraván előtt vár. Várja, hogy Aszadzsi visz¬
szaérkezzen az őröktől, akiknek altatóval kevert szakét vitt. Ekkor komótosan
hátrafordul és a vérfoltos falra néz. Megérkezik Aszadzsi egy lándzsával, mire
Vasizu felpattan, majd mindketten a lándzsát fogják és szavak nélkül is érthe¬
tő, hogy Aszadzsi kijelent, míg Vasizu kérdez. Végül Vasizu elhatározza magát,
pontosabban enged a rábeszélésnek és kifut a képből.
A kamera nem követi, hanem ott marad Aszadzsival a szobában, aki hamaro¬
san ugyanazzal a megérzésszerű hátrafordulással néz a vérfoltos falra, mint ko¬
rábban Vasizu. A különbség, hogy ő oda is megy a tett színhelyére és itt egészen
pontosan látható a vértócsa, amit Aszadzsi is meredten bámul. Kurosawa külön
zsenialitása, hogy a vértócsa mellett eljárt tánccal — ami ismét egy nó-elem —
valójában Aszadzsi az éppen lezajló gyilkosságot jeleníti meg.
Majd ismét előkerül Vasizu, aki a szoba ajtajától hátrálva érkezik, mintha
csak visszaforgatnák a korábbi mozdulatait. Visszahátrál ahhoz a ponthoz, ahol
a szekvencia elején ült. Aszadzsi odatérdel elé, majd próbálja a lándzsát kivenni
Vasizu kezéből, hogy azt visszavigye az alvó őrnek. Mikor ez nagy nehezen sike¬
rül, Aszadzsi elhagyja a képmezőt arra, ahonnan Vasizu érkezett, míg a férfi ül
a földön és meredten tekint maga elé.
A jelenetsor legfontosabb kifejezőeszköze a szereplők helycseréinek sorozata,
amit nagyon jól kiemel, hogy a kamera mindkét esetben a szobában maradó
szereplőt mutatja félközeliben, és nem fordul a másik után. Az, hogy a szoba egy
adott pontján maradnak és csak a lándzsa körül változik a helyzetük, kifejezi,
hogy a két szereplő között is milyen nézetbeli eltérés van, és hogy egy pillanat
alatt hogyan fordul minden az ellenkezőjére.
A film utolsó jelenetsorában Kuroszava szimbolikusan összegzi a határok
kérdésével kapcsolatos véleményét. Miután egy újabb vihart kihasználva Vasizu
kikényszeríti a szellem végső ígéretét, hogy nem kell semmitől sem tartania, amíg
az erdő nem megy fel a kastélyhoz, lélekben hátradőlve várja a fejleményeket.
Arra azonban biztosan nem számít, hogy elhangozhat ez a mondat: az erdő a
kastélyra támad! Kuroszava zseniális módon jeleníti meg a shakespeare-i bra¬
vúrt. A lombos ágak nála szinte egész fák. Ráadásul a fákat cipelő sereget elrejti
a ködben. Amikor Vasizu lenéz a hegyoldalra, valóban azt látja, hogy megindult
ellene az erdő. Vajon csak a sokk tölti el gondolatait, vagy ebben a helyzetben
+ 276 +