Oldal 27 [27]
A szöveghagyomány feltárásának újabb fejleményei
5. Frankfurt-am-Main, Palthenius, 1625.
6. Vincentius Obsopoeus, Iypographica Rediviva, Leiden, 1648.
7. Amsterdam, apud Georgium Trigg, 1651.
A fenti hét kiadás közül három található meg digitális gyűjteményekben, így ezek¬
re korlátoztam a vizsgálataimat: a Sutorius-Saurius-féle 1597-es és az 1600-as
majnafrankfurti, valamint az 1651-ben Amszterdamban megjelent nyomtatványokat
vettem figyelembe. Tartalmuk az 1571-es Opera omnia kiadáshoz képest kevesebb, és
attól néhány helyen különbözik is, tehát a Hilarius Drudo (álynevű szerkesztő saját
emendacidkat is végrehajtott a Historia szovegén. Amig az Opera omnia Piccolomini
minden szerelmi tárgyú írását tartalmazza, addig az 1597-es frankfurti kiadásokkal
kezdődő sokszerzős kötetbe csupán az Eurialus és Lucretia szerelméről szóló novellát,
a Lucretia dák hercegnőnek szóló mintalevelet és az Amoris illiciti medela című levelet
válogatták be, egy csokorba gyűjtve őket. Ennek a szerkesztésnek a későbbiekben
Csenkeszfai Poóts András 18. századi magyar fordításánál lesz szerepe.
Ami az emendációkat illeti, két példát említek csupán: az egyik egy /acuna, a másik
egy sajátos szerkesztői döntés. Az általam vizsgált mindhárom kiadásból teljességgel
hiányzik egy mondat, amelyet Lucretia Sosiasnak mond, amikor bevallja neki, hogy
szerelmes Eurialusba: , Amorem, gui tegi non vult, vincam."? A sajátos szerkesztői
döntés párhuzamait eddig csak 15. századi kéziratos Historia-szôvegtanükban ta¬
láltam meg, ezért valószínűsítem, hogy a késő tizenhatodik és tizenhetedik száza¬
di kiadványokban az inkább az ope ingenii módszerének köszönhető olvasat. Arról a
helyről van szó, amikor Sosias szavainak hatására Eurialus szívét átüti Cupido nyila.
A Frankfurt 1597 és két rokon kiadása szövegében a nyíl a certe határozószóval alkot
szintagmát: , At Eurialus certe Cupidinis arcu percussus igne furtivo populante venas,
qui totas penitus vorabat medullas.”** A härom kiadäs a kb. 50 évnyi idébeli, illetve a
földrajzi távolság (Frankfurt-A mszterdam) ellenére csaknem száz százalékban meg¬
egyező olvasatokat tartalmaz. Véleményem szerint tehát az első, 1597-es szerkesztést
nem bírálták felül a későbbi kiadások során, csupán ortográfiai eltérések, illetve saját
nyomdahibák fordulnak elő az egyes kiadásokban, amelyek megkülönböztetik őket
egymástól. A minimális eltérésekből arra következtetek, hogy az általam nem látott
négy kiadás is hasonló tulajdonságokkal rendelkezhet, és ilyen értelemben, mivel az
időbeli határok megengedik, számításba kell venni őket is a 17-18. szäzadi Historia¬
fordítások lehetséges forrásaiként. Az Opera omnia utáni szövegkiadási hullámban
megjelent nyomtatványok a Historia de duobus amantibus szöveghagyományának az
Y-ágába, azon belül az ún. Baccarus-csoportba tartoznak. Mindezen kiadásokat szá¬
mitäsba veve a Baccarus-csoport tagjainak száma húszra bővült: mss Bp2, Mm.” H
3 Vô. MÂTÉ 2018a, 252.
5 Vô. MÂTÉ 2018a, 254.
A kézirat mindössze hét kb. in guarto méretű lapján szerepel sűrű írással a Historia de duobus amantibus erő¬
sen megkurtított szövege. A másoló kihagy egy sor monológot és narrátori elmélkedést, eléggé elszíntelenítve
25