Oldal 407 [407]
OCR
legalábbis a munka egy-egy fázisára, összetevőjére az 1810-es kézikönyv szintjénél is pontosabb, részletesebb adatokat tartalmaznak. Ami például az ültetést illeti, nem mindegy, hogy azonnal leszúrják-e a földbe a vesszőket vagy előbb meggyökereztetik, illetve gödörbe vagy árokba ültetik őket. Ismert volt a magról való vetés mint módszer, a földforgatás és a nyitás különböző technikái. Mindezzel természetesen nem akarok utalni semmiféle olyan elvárásra, hogy Szirmay még részletesebb kézikönyvet is írhatott volna; mindössze jelzem, hogy a hegyaljai szőlészet-borászat világa még annál is gazdagabb, mint amilyennek Szirmay kézikönyvéből tűnhet; és a szerző sokszor magától értetődően azt a módszert írja csak le, amelyet ismer vagy amelyben hisz, és kevesebbszer közöl alternatív módszereket, mint amennyi alternatíva valójában létezett a 18. és 19. század fordulóján. Az ültetés után hasonló részletességgel, logikus rendben írja le a munka fázisait szerzőnk a Hegyalja-Ismertetés 30-31. fejezeteiben, és változó, de mindig valamenynyivel nagyobb részletességgel az 1810-es kézikönyvben. A nyitás után következik a metszés, a bujtás vagy homlítás (a szaporítás végett), a kapálás és a kötözés körei; ha van az egyes munkáknak magyar nevük, azt már a latin változat megadja, a második kapálás például a , forgatás", a harmadik a „harmadläs”. Szirmay kitér a kártevőkre is: rovarokra, egerekre és patkányokra, de károkat okozhatnak a szőlőben a kutyák, madarak, sőt az emberek is (nem csak a tolvajok, hanem a dolgukat rosszul végző munkások, például a metszők...). A speciális munkák közé tartozik az oltás és a földelés. Ritkán, de előfordul, hogy Szirmay több létező eljárást említ és az egyik mellett teszi le voksát: például a kiásott köveket szerinte nem szabadna az úgynevezett liktorvermekbe rakni, hanem kőgátakat érdemes rakni belőlük. A bor megfelelő tárolását különösen gondosan tárgyalja Szirmay, ezt külön fejezetbe is teszi a Hegyalja-Ismertetésben (31. §), és külön cikkelybe (V.) az 1810-es kézikönyvben. Érdekes módon viszont a szürettel alig foglalkozik: pár sor jut rá a 30. fejezetben, és a magyar kézikönyvben is inkább csak a megfelelő tárolóedények, kádak és dézsák szempontjából közelíti meg a kérdést. Talán azért szűkszavúbb a szüret kapcsán, mert ez a fázis viszonylag könnyű volt technikai szempontból, nem igényelt sok magyarázatot. Ebből is látszik a két Szirmay-szöveg gyakorlatias, praktikus irányultsága. A Hegyalja-Ismertetés szőlőművelési részéhez kapcsolható a szőlőfajtákat felsoroló fejezet (22. §), amelynek anyaga az 1810-es kézikönyvben az ültetésről szóló részbe??? került: a gazdának tudnia kell, milyen fajtákat érdemes ültetni. A szőlőfajták felsorolása szinte kötelező eleme lett a boros szakirodalomnak," de Szirmay sorolja fel tudomásom szerint a legtöbb fajtát a szűkebben vett 18. századi tokaji boros szakirodalmon belül, ismertetve a 18. század végéig Hegyalján ismert összes szőlőfajta nagyobb és jelentősebb részét." Egy-egy mondatban jellemez összesen 21 szőlőfajtát 24 Lásd BALAssA 1991, 186—206. 235 SzirMaY 1810, 7-10. A magyar vältozat nagyon hasonlö a latinhoz, a nevek terén egy-két névváltozat különbözik csak. 236 Lásd pl. mar JANICHEN—KELER 1731, 272ff, MaroLaı 1744, 12-13. 237 A 18. szäzad vegeig ismert szölöfajtäkröl läsd Barassa 1991, 115-149. 405
