Oldal 406 [406]
OCR
tárgyalja valamivel nagyobb terjedelemben a hegyaljai szőlőművelést és borkészítést?" — aki tállyai orvosként és borkereskedő család fiaként sok tapasztalattal bírt —, de némileg más hangsúlyokkal, és összességében felületesebben: számos munkafolyamat leírásában, azok legkedvezőbb időszakai és más praktikus információk terén általában Szirmay műve részletesebb. A Turóc megyei nemesi családból származó Prónay Pál már említett, 4 szőóllőknek plántálásáról... szóló, 1780-ban megjelent kis könyve már egy generációval Szirmay kézikönyve előtt mankót nyújtott a csak magyarul tudó szölösgazdäknak; az ültetestöl a bor täroläsäig vegigmegy a munka fäzisain, itt-ott a Szirmay-műhöz képest eltérő fókusszal, hol részletesebben és pontosabban, hol kevésbé pontosan, mint a terjedelmében hasonló?! 1810-es kézikönyv. Ám Prónay műve általában szól a korabeli magyarországi szőlőművelésről-borkészítésről, sőt kitér más gazdasági témákra is — például gyümölcsfák ültetésére —, míg Szirmay kézikönyve specifikusan a hegyaljai szőlőművelés és borkészítés csínját-bínját tárja elénk. Lássuk az első fázis, az ültetés példáján, hogyan, mennyire részletezi tovább a teendőket az 1810-es kézikönyv a Hegyalja-Ismertetésben írottakhoz képest.?? Az 1798-as mű szerint az ültetés a föld kiásásával és árkok húzásával kezdődik, nyáron; az 1810es változat szerint tavasztól őszig lehet vermet készíteni, amely három láb mélységű és legalább két láb szélességű kell, hogy legyen. A levágott szőlővesszők , késő ősszel vagy kora tavasszal" kerülnek a vermekbe, és „a trágya és a föld úgy kerül rájuk, hogy a vesszők hat hüvelyknyire álljanak ki a földből" (1798). Az 1810-es kézikönyv pontosítja, hogy vagy november végén-december elején, vagy február végén-március elején kell ültetni, és két módszert is megkülönböztet aszerint, hogyan kell hajlítani, beállítani a vesszőket. Mindkét mű részletezi, milyen vesszőket kell választani, hogyan és milyen földdel, trágyával kell befedni a már elültetett vesszőket, és mindkettőben óva int Szirmay attól, hogy a vesszőkön túl a tövek is kiálljanak a földből; azt megint csak jobban részletezi az 1910-es kézikönyvben, hogyan kell kiválasztani az ültetés helyét, és hogyan, illetve pontosan meddig kell gondozni az ültetvényt, mielőtt sor kerül a nyitásra, azaz a már fölöslegessé vált föld levételére. Látható tehát, hogy bár az 1798-as leírások is részletesek, az 1810-es kézikönyv az, amely igazán segíthetett a szőlőművelésben és borkészítésben, pontos, ha lehet, számszerű adatokkal, mértékekkel — nem beszélve arról, hogy a magyar többségű területen mennyivel több gazda érthette meg a magyar nyelvű kézikönyvet, mint a latin Hegyalja-Ismertetést. Természetesen csak könyvből így sem lehetett megtanulni ezt a szakmát. A vesszőültetéstől a bor elkészültéig tartó procedúra az egyik legösszetettebb, legidőigényesebb mezőgazdasági munkafolyamat, és még jóval részletesebben is lehetett, lehet írni róla. A kora újkori szőlőművelés témájában talán legjärtasabb modern kutató, Balassa Iván 750 oldalas monográfiájának?? mintegy fele a kora újkori hegyaljai szőlőművelésről-borkészítésről szól, és számos olyan forrás fennmaradt, amelyek 230 FUKER 1790, 48-106. Egyébként a német műben szintén szerepelnek latin és magyar szakkifejezések. PRóNAY művének (1780) főszövege nagyjából éppen annyit tesz ki, mint az 1810-es kézikönyvé. 32 Vö. SZIRMAY 1798, 30. § eleje, illetve SZIRMaY 1810, 5-13. 23 Barassa 1991. 231 404
