Oldal 407 [407]
legalábbis a munka egy-egy fázisára, összetevőjére az 1810-es kézikönyv szintjénél is
pontosabb, részletesebb adatokat tartalmaznak. Ami például az ültetést illeti, nem
mindegy, hogy azonnal leszúrják-e a földbe a vesszőket vagy előbb meggyökereztetik,
illetve gödörbe vagy árokba ültetik őket. Ismert volt a magról való vetés mint mód¬
szer, a földforgatás és a nyitás különböző technikái. Mindezzel természetesen nem
akarok utalni semmiféle olyan elvárásra, hogy Szirmay még részletesebb kézikönyvet
is írhatott volna; mindössze jelzem, hogy a hegyaljai szőlészet-borászat világa még
annál is gazdagabb, mint amilyennek Szirmay kézikönyvéből tűnhet; és a szerző sok¬
szor magától értetődően azt a módszert írja csak le, amelyet ismer vagy amelyben hisz,
és kevesebbszer közöl alternatív módszereket, mint amennyi alternatíva valójában
létezett a 18. és 19. század fordulóján.
Az ültetés után hasonló részletességgel, logikus rendben írja le a munka fázisait
szerzőnk a Hegyalja-Ismertetés 30-31. fejezeteiben, és változó, de mindig valameny¬
nyivel nagyobb részletességgel az 1810-es kézikönyvben. A nyitás után következik
a metszés, a bujtás vagy homlítás (a szaporítás végett), a kapálás és a kötözés körei; ha
van az egyes munkáknak magyar nevük, azt már a latin változat megadja, a második
kapálás például a , forgatás", a harmadik a „harmadläs”. Szirmay kitér a kártevőkre is:
rovarokra, egerekre és patkányokra, de károkat okozhatnak a szőlőben a kutyák, ma¬
darak, sőt az emberek is (nem csak a tolvajok, hanem a dolgukat rosszul végző mun¬
kások, például a metszők...). A speciális munkák közé tartozik az oltás és a földelés.
Ritkán, de előfordul, hogy Szirmay több létező eljárást említ és az egyik mellett teszi
le voksát: például a kiásott köveket szerinte nem szabadna az úgynevezett liktorver¬
mekbe rakni, hanem kőgátakat érdemes rakni belőlük. A bor megfelelő tárolását kü¬
lönösen gondosan tárgyalja Szirmay, ezt külön fejezetbe is teszi a Hegyalja-Ismertetés¬
ben (31. §), és külön cikkelybe (V.) az 1810-es kézikönyvben. Érdekes módon viszont
a szürettel alig foglalkozik: pár sor jut rá a 30. fejezetben, és a magyar kézikönyvben
is inkább csak a megfelelő tárolóedények, kádak és dézsák szempontjából közelíti
meg a kérdést. Talán azért szűkszavúbb a szüret kapcsán, mert ez a fázis viszonylag
könnyű volt technikai szempontból, nem igényelt sok magyarázatot. Ebből is látszik
a két Szirmay-szöveg gyakorlatias, praktikus irányultsága.
A Hegyalja-Ismertetés szőlőművelési részéhez kapcsolható a szőlőfajtákat felsoroló
fejezet (22. §), amelynek anyaga az 1810-es kézikönyvben az ültetésről szóló részbe???
került: a gazdának tudnia kell, milyen fajtákat érdemes ültetni. A szőlőfajták felso¬
rolása szinte kötelező eleme lett a boros szakirodalomnak," de Szirmay sorolja fel
tudomásom szerint a legtöbb fajtát a szűkebben vett 18. századi tokaji boros szak¬
irodalmon belül, ismertetve a 18. század végéig Hegyalján ismert összes szőlőfajta
nagyobb és jelentősebb részét." Egy-egy mondatban jellemez összesen 21 szőlőfajtát
24 Lásd BALAssA 1991, 186—206.
235 SzirMaY 1810, 7-10. A magyar vältozat nagyon hasonlö a latinhoz, a nevek terén egy-két névváltozat
különbözik csak.
236 Lásd pl. mar JANICHEN—KELER 1731, 272ff, MaroLaı 1744, 12-13.
237 A 18. szäzad vegeig ismert szölöfajtäkröl läsd Barassa 1991, 115-149.
405