Oldal 400 [400]
OCR
tehát a zempléni hegyek után először magát a tokaji bort mutatja be röviden, utána tér rá annak történetére, majd a szőlőművelésre. A borról magáról, tulajdonságairól és gyógyhatásairól szóló négy fejezet (11-12. és 16-17. §) meglepően rövid, összesen három oldalt tesz ki. A tokaji bor összetételéről, minőségének titkáról, a spiritus fogalmáról, és mindezekkel összefüggésben a gyógyhatásokról szóló fejtegetések a 18. századi szakirodalomnak egy fontos aspektusát jelentették. Már Matolai írt e témakörben röviden, később Domby fejtette ki részletesebben, elsősorban e kérdések körül forgott a disszertációja; Dercsényinél pedig nem különállóan találjuk meg e témákat, hanem a szőlőművelésről, borkészítésről szóló fejtegetéseinek részeként." Szirmay esetében nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a fejezetek eredetileg Zemplén megye leírásához tartoztak, nem egy borról szóló értekezéshez; később pedig, a HegyaljaIsmertetés összeállításakor már nem bővítette ki e fejezeteket, nyilván azért sem, mert nem e témakörben volt a legtöbb tapasztalata. Mindenesetre azért egy-két mondatban tömören, velősen bemutatja a tokaji borokat néhány fontos szempont mentén. Szirmay először kiemeli az előzőleg felsorolt hegyek szőlőinek magas terméshozamát, majd összesen 35 zempléni település borait sorolja három minőségi kategóriába (11. §). A dűlők három osztályba sorolása a bor minősége szerint feltűnően jelen van Bél, illetve Matolai kézirataiban, nyilván innen tanulta meg ezt az elvet Szirmay is (aki, mint fentebb láttuk, maguknak a dűlőknek a felsorolásakor is alapesetben BélbőlMatolaiból indult ki, de korántsem sorolta fel az összes ismert dűlőt?""). Itt magukat a településeket sorolja három osztályba boruk szerint, és az első osztályba az a 20/2229 hegyaljai település került, amelyeket aztán a helyrajzi-történeti részben egyenként leír; így e listának is megvan az az árnyoldala, amelyet a földrajzi vonatkozások kapcsán láttunk," vagyis hogy kimarad három hegyaljai település, mivel nem zempléni falvak. A 12. fejezetben a szerző rövid körképet nyújt arról, a legjobb borok közül melyik mivel tűnik ki: a Mézes-málról jövő tarcali borok a legédesebbek, a tállyaiak a legtartalmasabbak, és így tovább. Nyilván túl sommás és szubjektív ez a pár mondatos összefoglalás, azt viszont jól érzékelteti, hogy Hegyalja borai különbözőképpen kiválóak, nem elég csak minőségi osztályokba sorolva megkülönböztetni őket. Az aszúborok gyógyhatásait szintén pár mondatban foglalja össze: a láztól a levertségig sok különböző ártalomra, betegségre jók, mint maga is tapasztalta (16. §). A következő (17.) fejezetben pedig — mintha magyarázatot akarna adni a gyógyhatások tárgyalásának kurtaságára — Weszprémi Istvánt idézi, aki 1778-ban elmarasztalta a magyar tudományt, amiért senki nem vizsgálta alaposan a tokaji bor orvosi hasznát. Ez nem állja meg a helyét, ugyanis a fentebb említett — és a következő (18.) fejezetben maga Szirmay által említett - Domby Sámuel már 1758-ban értekezett e borok gyógyhatásáról, de Dercsényi 1797-ig megjelent műveiben is hangsúlyos ez a szempont. 218 Matotat 1744, külônôsen 20-24; Domgy 1758; DERcsÉNYI 1796 és é. n. 2) Lasd pl. Mad esetét: Orosz 2020, 207. 220 Attól függően, hogy Kis- és Nagypatakot, illetve Kis- és Nagytoronyát (ahogy Szirmay hívja őket) egy vagy két településnek számítjuk-e. 21 Lásd az I. rész végén. 398
