Oldal 400 [400]
tehát a zempléni hegyek után először magát a tokaji bort mutatja be röviden, utána
tér rá annak történetére, majd a szőlőművelésre. A borról magáról, tulajdonságairól
és gyógyhatásairól szóló négy fejezet (11-12. és 16-17. §) meglepően rövid, összesen
három oldalt tesz ki. A tokaji bor összetételéről, minőségének titkáról, a spiritus fo¬
galmáról, és mindezekkel összefüggésben a gyógyhatásokról szóló fejtegetések a 18.
századi szakirodalomnak egy fontos aspektusát jelentették. Már Matolai írt e téma¬
körben röviden, később Domby fejtette ki részletesebben, elsősorban e kérdések körül
forgott a disszertációja; Dercsényinél pedig nem különállóan találjuk meg e témákat,
hanem a szőlőművelésről, borkészítésről szóló fejtegetéseinek részeként." Szirmay
esetében nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a fejezetek eredetileg Zemplén megye
leírásához tartoztak, nem egy borról szóló értekezéshez; később pedig, a Hegyalja¬
Ismertetés összeállításakor már nem bővítette ki e fejezeteket, nyilván azért sem, mert
nem e témakörben volt a legtöbb tapasztalata. Mindenesetre azért egy-két mondat¬
ban tömören, velősen bemutatja a tokaji borokat néhány fontos szempont mentén.
Szirmay először kiemeli az előzőleg felsorolt hegyek szőlőinek magas terméshoza¬
mát, majd összesen 35 zempléni település borait sorolja három minőségi kategóriába
(11. §). A dűlők három osztályba sorolása a bor minősége szerint feltűnően jelen van
Bél, illetve Matolai kézirataiban, nyilván innen tanulta meg ezt az elvet Szirmay is
(aki, mint fentebb láttuk, maguknak a dűlőknek a felsorolásakor is alapesetben Bélből¬
Matolaiból indult ki, de korántsem sorolta fel az összes ismert dűlőt?""). Itt magukat
a településeket sorolja három osztályba boruk szerint, és az első osztályba az a 20/2229
hegyaljai település került, amelyeket aztán a helyrajzi-történeti részben egyenként leír;
így e listának is megvan az az árnyoldala, amelyet a földrajzi vonatkozások kapcsán
láttunk," vagyis hogy kimarad három hegyaljai település, mivel nem zempléni falvak.
A 12. fejezetben a szerző rövid körképet nyújt arról, a legjobb borok közül melyik
mivel tűnik ki: a Mézes-málról jövő tarcali borok a legédesebbek, a tállyaiak a leg¬
tartalmasabbak, és így tovább. Nyilván túl sommás és szubjektív ez a pár mondatos
összefoglalás, azt viszont jól érzékelteti, hogy Hegyalja borai különbözőképpen kivá¬
lóak, nem elég csak minőségi osztályokba sorolva megkülönböztetni őket. Az aszú¬
borok gyógyhatásait szintén pár mondatban foglalja össze: a láztól a levertségig sok
különböző ártalomra, betegségre jók, mint maga is tapasztalta (16. §). A következő
(17.) fejezetben pedig — mintha magyarázatot akarna adni a gyógyhatások tárgyalá¬
sának kurtaságára — Weszprémi Istvánt idézi, aki 1778-ban elmarasztalta a magyar
tudományt, amiért senki nem vizsgálta alaposan a tokaji bor orvosi hasznát. Ez nem
állja meg a helyét, ugyanis a fentebb említett — és a következő (18.) fejezetben maga
Szirmay által említett - Domby Sámuel már 1758-ban értekezett e borok gyógyhatá¬
sáról, de Dercsényi 1797-ig megjelent műveiben is hangsúlyos ez a szempont.
218 Matotat 1744, külônôsen 20-24; Domgy 1758; DERcsÉNYI 1796 és é. n.
2) Lasd pl. Mad esetét: Orosz 2020, 207.
220 Attól függően, hogy Kis- és Nagypatakot, illetve Kis- és Nagytoronyát (ahogy Szirmay hívja őket) egy vagy
két településnek számítjuk-e.
21 Lásd az I. rész végén.
398