Oldal 401 [401]
Aránylag több figyelmet fordít szerzőnk olyan mondásokra és rövid versekre,
amelyek a tokaji borral kapcsolatos népi hagyományt és korabeli közvélekedést kép¬
viselik. Nemcsak néprajzi, mikrotörténeti szempontból érdekes ez a több, mint húsz
szöveg, amelyet Szirmay a 13-15. fejezetekben rögzített, hanem a források kezelése,
Szirmay műhelytitkai szempontjából is. Csoma Zsigmond kiemelte, hogy milyen
sokat köszönhetünk Szirmaynak, amiért a Hungaria in Parabolisban és a megyékről
szóló írásokban számos, általa hallott boros mondást, rigmust megörökített, amelyek
jórészt elvesztek volna. Ez az értékelés a lényegét tekintve helytállónak tűnik, ám
legalábbis ami a Hegyalja-Ismertetésbe bekerülő szövegeket illeti, kérdőjelek támad¬
nak arra vonatkozóan, saját hallomásából, sőt saját korából merített-e minden szö¬
veget a zempléni nemesúr. Az első szövegcsoport a tállyai borról szól, és e szövegek
tálalása különbözik a többiétől egyrészt abban, hogy két külön fejezetben (13-14. §)
összesen három latin opusculumot találunk ugyanarról a témáról, másrészt abban,
hogy meg van adva a versek forrása is. Amikor 1567-ben Draskovits György a pápá¬
nál vendégeskedett, és a pápa megkóstolta a püspök által kínált tállyai bort, állítólag
így kiáltott fel a szentatya: , Summum pontificem talia vina decent"; a mondat szójá¬
tékon alapul, egyszerre lehet úgy érteni, hogy , ilyen (za/ia) borok illenek" a pápához,
és hogy ,tállyai borok" illenek. Népszerű lehetett a történet, mert Szirmay rögtön
közölni tudja két későbbi versbe foglalását is: Johannes Bocatius epigrammáját (kissé
módosítva), illetve egy disztichont, amely Timon Sämuel (1675-1736) Tiszäröl szölö
ismertetésében? szerepel.
A 15. fejezetben további 19 latin és magyar vers következik, forrásmegadás nélkül,
ám valójában legalább tíz vers Timonnak az imént említett művéből származik. A fe¬
jezetben három verset olvashatunk a tokaji borokról általában, majd rövid verseket,
mondókákat egy-egy hegyaljai település boráról, végül nyolc Hegyalján kívüli, de
zempléni település boráról is. A hegyaljai vonatkozású versek nagyobb része megvan
Timonnál is, legtöbbször ugyanabban a formában, illetve néhol egy-egy szót módosí¬
tott Szirmay a könnyebb megértés végett. Több verscsoport hasonló sorrendje kétség¬
telenné teszi, hogy Timon volt Szirmay forrása, akár a mű 1735-ös, akár az 1767-es
kiadása. Megint csak nem kell túlságosan elmarasztalnunk Szirmayt — kôzveti¬
tő másodlagos forrásokat nem volt szokás a korban feltétlenül megadni -, de fontos
tudnunk, hogy ezek a versek nem feltétlenül hosszú múltra visszatekintő és közszá¬
jon forgó versek. Ezenkívül a tokaji bor gyógyító erejéről szóló verset — az egyetlen
hosszabb magyar költeményt — szintén egy, a Szirmay-műnél korábbi forrásban, egy
22 Csoma 2017, 241-245. A lábjegyzetek tanúsága alapján Csoma a Hungaria első kiadásából (SZIRMAY
1804a), illetve a Zemplén helyrajzi-politikai ismertetésébél (1803) és az Ugocsa-leirasbél (1805) idézi Szirmay
szövegeit, a Hegyalja-Ismertetésre nem utal.
223 TIMON 1735 és 1767.
24 Mindkét kiadásban ugyanazokon az oldalakon szerepelnek a versek, így a fordítás jegyzeteiben az 1767-es
kiadásra megadott oldalszámok érvényesek az 1735-ös kiadásra is.
399