ben vízszintesen is tömör, expresszív szóáradatban nyomatékosítja a szöveg a gyászt
és veszteséget a többes, vagyis hat alannyal egyszerre. Így megakad a verssorok lineá¬
ris, tehát metrumban mérhető ideje (egy az idő múlásának képzetéhez eleve szorosan
kötődő médiumban), mintha harmonikaszerűen összecsuknánk, egymásra hajtanánk
a hat oldalt, hogy egyszerre zengjenek a gyászoló, függőleges sorok.
Vajon ebbe a mesterkedő költői játékba beleláthatjuk-e a fenséges gyász olyan
nyelvi mátrixát, amelynek elemei és jelentésárnyalatai korlátozottan ugyan, de
permutálhatók? Esetleg a formája/szerkezete miatt az idő múlásának és megállí¬
tásának metaforája lenne?" Ha így tekintünk rá, akkor nem olvashatjuk-e akár kép¬
versként is (azon belül is a echnopaignion apertum egyik fajtäjaként: #chnopaignion
simplexként), " amely a függőleges, cövekként álló jelent és a vízszintes valahonnan
valahová tartó időfolyamot próbálja érzékeltetni a halál végül is prózai eseménye
kapcsán egy kimerevített képben?
IV. Kéziratban maradt latin költeményei,
orvosi munkája és levelezése
Tizenkét rövidebb költeményét ismerjük, amelyek kéziratban maradtak. Az egyiket
— egyetlen disztichonnyit — a történetíró Szamosközy István jegyezte le"" Báthory
Zsigmond Farkas nevű díszes, reprezentatív bronz ágyújáról (aeneum tormentum, ae¬
nea machina)" amelyet 1593. április 2-án öntöttek és Hunyadi disztichonja volt rá¬
vésve (két szövegváltozat ismert):
Sum Lupus, Alpinum nomen ne temnito, Lector!
Auspiciis crevit maxima Roma meis.
[Auspiciis nata est inclita Roma meis.]
48 Kilian Istvan Andreas Graffra hivatkozva így definiálja: ,a kolt6i mesterkedéseknek az a csoportja, amely
semmiféle külső alakot nem vesz fel, ugyanakkor azonban láthatóak, mint az alphabeticum (ábécé-vers), az
alliteratio stb." Vagyis nem vizuális alakot vesz fel a vers, ahogy a képversek, a fecbnopaignion figuratumok,
hanem a mellékjelentést a tér és az idő nem-vizuális érzékeltetésével éri el. Jelen esetben azzal, hogy
a vers függőleges olvasata a szinkronicitás képzetét kelti a hat alany egyidejű kórusával, miközben ezzel
párhuzamosan létezik a diakrón olvasat is, ahol a hat alany egymás után gyászol. Kilián 1998, 319.
Szilágyi, kiad. Szamosközy István..., 1877, 147. Az ágyú legteljesebb összefoglalását, lehetséges méreteit és
az arra vonatkozó forrásokat lásd: Kovács 2007.
Kovács 2005, 239: „Ürmeretet a koväcsolt vasgolyó súlya alapján 18-20 centiméterre becsülhetjük.
Arányaiban leginkább a nehéz kígyónak, esetleg az egész karthaunnak nevezett ostromágyúk típusához
tartozhatott ez a bronzból öntött remek lőszerszám, amelyet a salzburgi Mauritius Haas és a segesvári
ötvös, Jeremias Aurifaber vezetésével öntöttek a Kendervárban. Csövét a fejedelem , farkasfogas" címerével,
a humanista Hunyadi Ferenc által fogalmazott disztichonos felirattal és egész manierista állatsereglettel,
tengeri lovakkal, szirénekkel, Medúzával díszítették, nevére pedig a ,porzsákjából" kibúvó kis farkaskölyök
domborműve utalt. Későbbi adatok megerősítik, hogy ez a mindenki által csodált lószerszám a fejedelmi
reprezentáció jelvényévé vált."