OCR
SÉRTETTRŐL MÁSKÉPPEN akivel a hatóság először találkozik, aki szükséges, bár kellemetlen tanúja saját sérelmének, egyben az is, akinek az eljárás megindulása után az érdekeit, sérelmeit nem orvosolják, ellentétben az állam büntetőigényével, amelyet az eljárás folyamán az ügyész mindvégig képvisel. Szemben azzal, hogy az elkövető az eljárás során gyanúsítotti státuszából újabb és újabb titulusokkal halad elítélése felé, elérve akár a fogvatartotti állapotot és címkét is, a sértettet illetően ilyen megnevezésbeli változásokat nem találhatunk. Ez jól mutatja, hogy az eljárás szempontjából nincs különösebb súlya betöltött szerepe alapján, abban legfeljebb tanúként jelenik meg. Egyéb pozícióiban nevezik áldozatnak, esetleg passzív alanynak a büntetőjog értelmezésében. A kriminológiában leginkább az áldozat fogalom használatos, nem pedig a sértett, ezért elsőként célszerű tisztázni, mennyiben feleltethető meg a két definíció egymásnak. Az áldozattá válás kriminológiai megközelítésben a bűncselekmények, illetve kisebb jogtalanságok következtében az azt elszenvedő személy állapotában lezajló lelki, fizikai, anyagi változások összessége. Ezek következtében sérülhet az érintett szűkebb, illetve tágabb környezete is, mely esetben a további, akár közvetett sérelmet szenvedő személyek is áldozatnak tekintendők. A büntetőeljárási jogban használt sértetti fogalom: , A sértett az a természetes vagy nem természetes személy, akinek vagy amelynek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény közvetlenül sértette vagy veszélyeztette." Az áldozat fogalma tehát a sértetténél szélesebb személyi kört ölel fel. Ide tartozónak értünk a büntetőeljárás-jogban használatos sértett kifejezéshez képest minden olyan érintettet, akit a Btk., illetve a szabálysértési törvény" szerint meghatározott bűncselekmény közvetve vagy közvetlenül sértett. Itt említhető az is, amikor bűncselekményről azért nem beszélhetünk, mert az elkövető például a kora miatt nem büntethető (tizennégy, bizonyos esetekben tizenkét év alatti), bár a cselekmény formailag tényállásszerű. Ezt az áldozatfogalmat használja egyébként az áldozatok kárenyhítéséről szóló törvény is, azzal a megszorítással, hogy a természetes személyek körére terjed ki szabályozása." De idetartozik az a sértett is, aki a feljelentővel egy háztartásban szintén elszenvedi a sérelmet, például a betöréses lopást, azonban az eljárásban nem jelenik meg. Szintén e fogalom fedi a másodlagos, harmadlagos szinten áldozattá válókat is. Azaz az áldozat és a sértett fogalma közé alapvetően nem tehető egyenlőségjel, bár a sérttettek mindegyike áldozatnak tekintendő. * 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről. 2005. évi CXXXV. törvény a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről. + 201 +