vonzásának köszönhetően, hogy a mindenkori joghallgatók minőségi partnerek
voltak. Olyan közegben lehetett tanítani, ahol vevőre állították az antennákat.""
Az , évi rendes továbbképzés" egyik kiindulópontja volt az a vitaanyag, amelyet
Bárd Karesz és Kéri Laci állított össze:
Munkánk célja az, hogy a kiscsoportos oktatással (továbbiakban: KCSO) kap¬
csolatos gondok, problémák közül néhány meghatározó tényezőt alapos elemzés
alá vessünk. Kiinduló pontunk a jogi kari képzés, miután ezt ismerjük a legjobban,
mert az elmúlt tíz év hallgatóként és oktatóként ide köt bennünket. Mégis úgy
véljük, hogy a jogi kari oktatás kereteit meghaladó, annál általánosabb gondokról
számolhatunk be. Írásunk hangvétele szándékosan polémikus azzal a nem titkolt
mögöttes céllal, hogy talán sikerül ellenvéleményeket, kiegészítő és egyetértő,
megerősítő állásfoglalásokat kikényszeríteni azokból, akiket szintén erősen fog¬
lalkoztatnak az alább részletezésre kerülő problémák.
Miért pont a szeminárium a kiscsoportos oktatás? Tömören abban foglalhatjuk
össze a témaválasztás indokait, hogy KCSO egyre nagyobb szerepet tölt be az egész
képzési folyamatban, mind jobban múlik rajta az egész oktatás színvonala, haté¬
konysága. Ugyanakkor az elemzések, szakirodalmi feldolgozások során korántsem
éri az a figyelem, amelyet a fentiek alapján megérdemelne. Ezt persze még kibírná
az oktatás, mármint a szakirodalmi feldolgozás hiányát, de az már sokkal aggasz¬
tóbb, hogy jelenleg a KCSO az, ahol a legkevésbé alakultak ki általánosan követ¬
hető módszerek, tapasztalatok, s leginkább a spontaneitás, az ösztönös oktatás a
jellemző. Félreértés ne essék; nem a szemináriumi szabadság felett sopánkodunk,
hanem inkább amiatt, hogy ezzel a szabadabb, kötetlenebb és rugalmas oktatási
formával nem tudunk eléggé élni...
Ezen írás alapgondolata 1980 februárjában alakult ki Visegrádon, ahol a három
jogi kar fiatal oktatói sévi rendesx továbbképzésének témája egy héten keresztül
a kiscsoportos oktatás volt. Az ott elhangzottakról a résztvevők számára még
tavasszal készült egy összegzés, s az erre érkezett reflexiókat is figyelembe véve
írtuk meg ezt a tanulmányt. Ennyiben nem saját gondolataink összefoglalásáról
is szó van, de azt képtelenség megjelölni, hogy a résztvevő harminc oktató közül
melyik fontos gondolatot ki mondta ki először.
Viszont azt feltétlenül el kell mondani, hogy a tanfolyam előadóinak a mondan¬
dóira is nagyon sokat támaszkodtunk, bár itt sem tudjuk a legtöbbször a konkrét
hivatkozásokat megtenni.
Ehelyett felsoroljuk az egy hét valamennyi előadóját azzal az utólagos meg¬
jegyzéssel, hogy még egyszer köszönjük valamennyiüknek azt, hogy előadásaikkal
hozzájárultak oktatói munkánk alapvető kérdéseinek világosabb megértéséhez: