szemben indított panaszügyekben. Sőt, pár évvel később megjelent Emberi jogok és
büntető igazságszolgáltatás Európában című könyve, amelyben az EJEB tisztessé¬
ges eljárásra vonatkozó joggyakorlatát dolgozza fel. Mindezen kötődések fényében
számomra eléggé logikusnak tűnt volna, hogy Ön előbb vagy utóbb a strasbourgi
bíróságon folytassa pályafutását. Ennek a lehetősége egyik jelölés alkalmával sem
merült fel?
B. K.: Dehogynem. Ez mindig felmerült. Én voltam az örök jelölt. Már a kilenc¬
venes évek elején szóba jött, hogy én mennék a Bizottságba, de Antall József azt
mondta, hogy rám a kormányban van szükség. A pozíciót végül Békés Imre kapta
meg. Aztán időről időre eszébe jutott valakinek, hogy majd a váltáskor engem kéne
küldeni a Bíróságba, amit mindig le is hozott a sajtó. De igazából egyik hatalmon
lévő párthoz sem voltam annyira közel, hogy végül tényleg engem jelöljenek.
K. V. Z.: 2006-ban viszont Magyarország Önt jelölte a Nemzetközi Büntetőbí¬
róság tagjának. Végül miért nem választották meg?
B. K.: Azt előre lehetett tudni, hogy nekem mint európai férfinak nem sok esé¬
lyem van. Igazából nagyon hamar megis bántam, hogy igent mondtam a jelölésre.
Ettől függetlenül természetesen a választási eljárás megindult, és nekem annak
rendje és módja szerint mennem kellett New Yorkba és Hágába kampányolni. Az
viszont egészen megdöbbentő volt számomra, hogy a Külügyminisztérium meny¬
nyire felkészületlennek bizonyult, és mennyire nem érdekelte őket a megválasztás.
Hágában éppen kint volt három-négy magyar borász, a nagykövet velük volt elfog¬
lalva, a többieket meg valami tulipánkiállítás hozta lázba, ezért nem értek rá. New
Yorkban minden jelöltet a nagykövet kísérgetett, engem egy nagyon kedves fiatal
lány, rangban megelőzte a portást. Amúgy meg megfázott a veséje, az kötötte le. De
mindent összevetve talán nem is olyan nagy baj. Elég könnyen túltettem magam
rajta. Belegondoltam, hogy ki kellett volna költöznöm Hágába, és ilyen ügyekkel
kellett volna foglalkoznom...
K. V. Z.: Még mielőtt visszatérnénk az akadémiai karrier folytatására, engedje meg,
hogy egy gyors kitérőt tegyek. Bevallom, kicsit meglepődtem, hogy Ön egyébként
ügyvédként is tevékenykedett.
B. K.: Igen. Hát nézze, amikor én eljöttem a minisztériumból, akkor ott álltam
egy fél állással a Büntetőeljárásjogi Tanszéken. Tudja, ez onnan indult, hogy még
valamikor a nyolcvanas évek végén Németh János elintézte, hogy módosítsák a
felsőoktatási törvényt. Így alakulhattak meg ügyvédi tevékenységet végző oktatói
munkaközösségek. Az 1-es számú munkaközösség tagjai voltunk például Németh