OCR Output

5 ÉN VOLTAM AZ ÖRÖK JELÖLT" — ELETUTINTERJU BARD KÁROLLYAL

a diákok maguk vetették fel. Emlékszem például arra, hogy Antall Gyuri — a későb¬
bi miniszterelnök fia — állandóan alapjogi kérdéseket pedzegetett. De igazából mi
egy nagyon szerencsés időszakban kezdtünk el tanítani. Olyan megtörtént, hogy
egy idősebb kolléga óva intett attól, hogy bizonyos témákat a tanszékvezető füle
hallatára beszéljünk meg. Viszont ekkoriban már a központi politikai vezetés nem
foglalkozott az egyetemi oktatókkal. Békén hagytak minket. Így végiggondolva
nincs egyetlen olyan írásom sem, amelyet szégyellenék ma megjelentetni. Ez az
előttünk lévő generációnak nem adatott meg.

K. V. Z.: Amennyire ezt különböző beszámolók alapján le tudom szűrni, a fiata¬
lok oktatóknak volt egy elég aktív és összetartó közössége. Így például, rendszeresen
jártak az egyetem visegrádi üdülőjébe továbbképzéseket tartani saját maguk szá¬
mára. Előzetes kutakodásaim során sokszor szembejött velem az Ön által már emlí¬
tett tanulmány, amelyet Kéri Lászlóval jegyeztek Oktatás és kiscsoport címen. Ezen
cikkben Önök a frontális, előadásközpontú, a tárgyi tudásra építő oktatási módszer
ellen érvelnek, és helyette a készségek, az attitűdök, a szemlélet átadásának fontos¬
ságát hangsúlyozzák. Volt ennek az írásnak komolyabb visszhangja az egyetemen?
Hogyan fogadták az idősebb generáció tagjai az ilyen reformtörekvéseket?

B. K.: A tanulmánynak semmilyen hatása nem volt az egyetemen. Számítot¬
tunk arra, hogy a tanszékvezetők esetleg felháborodnak, az előadás akkor az ő
monopóliumok volt. De valójában semmilyen éles, elutasító reakciót nem váltott
ki. Valószínűleg azért, mert az oktatók nagy része, akiket nem engedtek előadást
tartani, egyetértett az írásunkkal, akik meg tartottak, nem érezték, hogy ez az
írás fogja ledönteni őket a katedráról. A minap újra elolvastam a szöveget, hogy
ellenőrizzem, nem volt-e bennünk frusztráltság vagy féltékenység az idősebb ge¬
nerációval szemben. Szerintem nem volt. Ez egy elég objektív tanulmány.

De nincs is különösebb jelentősége annak, hogy az egyetem vezetése erre nem
kapta fel a fejét. Ezt a tanulmányt elsősorban magunknak írtuk. A Fiatal Oktatók
egyfajta önképzőkörként működött. Elsősorban mi magunk beszélgettünk egy¬
mással. Alkalmanként pedig meghívtunk külsős előadókat, akikkel egyébként nem
lett volna lehetőségünk találkozni, mert nem tehették be a lábukat az egyetemre
ilyen vagy olyan okok miatt, mint például Sárközy Tamás. Mi nem akartunk riva¬
lizálni az idősebb oktatókkal. Inkább csak azt szerettük volna megmutatni, hogy
mi különbözők vagyunk az előttünk lévő generációtól. Akik fölöttünk voltak kor¬
ban és az egyetemi ranglétra magasabb fokán álltak, azokra jellemző volt, hogy a
saját kis szemétdombjukon kapirgáltak, mindenféle belső harcot vívtak, miközben
az oktatásra nem fordítottak annyi energiát. Mi azt kívántuk bizonyítani, hogy
képzettebbek vagyunk és jobban értünk az oktatáshoz. Velünk kezdődött például
az, hogy az oktatók több diplomát szereztek, igaz, a tételes jogot tanító kollégák
közül alig. Én ebből a szempontból kakukktojás voltam, mivel büntetőeljárás-jogot
tanítottam, de szociológiát is végeztem.

«21.