helyezkedtem el. Jártam klubokba, részt vettem az egyetemi kulturális életben, de
bevallom, hogy voltak olyan barátaim is, akikkel inkább fociztunk és söröztünk.
Ami az oktatást illeti, azt tudom mondani, hogy az előadások általában unal¬
masak voltak. De gondolom, ez azóta sem változott érdemben. Viszont felfedeztem
magamnak azokat az oktatókat, akiktől sokat lehetett tanulni még akkor is, ha nem
voltak jó előadók. Ilyen volt többek között Kulcsár Kálmán vagy Világhy Miklós.
Péteri Zoltánra emlékszem még kifejezetten, aki kiváló jogelméleti szemináriu¬
mokat tartott. A többi oktató nagyrészt felejthető volt.
Később, már fiatal oktatóként írtunk egy tanulmányt Kéri Lászlóval a kiscso¬
portos oktatásról. Amit abban a tanulmányban írtunk arról, hogy mennyi poten¬
ciál lenne ebben az oktatási formában, de nincsen kihasználva, azt részben saját
tapasztalatból mondtuk. Úgy általában sajnos elég gyengék voltak a szemináriu¬
mok is. Nem véletlenül jártunk át a bölcsészkarra és az orvosi karra előadásokat
hallgatni. Bár hozzánk is jöttek római jogot hallgatni Brósz Róberttől.
K. V. Z.: Amikor én kezdtem az egyetemet 2009-ben, akkor már körülbelül 400 fő
járt egy évfolyamba. Ez már bőven a tömegoktatás időszaka. Olyan sokan voltunk
és annyira változó volt az időbeosztásunk, hogy nem volt könnyű tartós barátsá¬
gokat kialakítani. Önnek vannak olyan kapcsolatai, amelyek még az egyetemi
diákévek alatt születtek, és aztán a végzés után is tartósan fennmaradtak?
B. K.: Az én időmben még sokkal áttekinthetőbb volt egy évfolyam, amelyre
nagyjából 120-130 ember járt. Nyilván ez is lényeges. De ami igazán meghatározó
befolyással bírt a későbbi kapcsolatok alakulására, az a katonaság volt. A katonaság
alatt születtek az első barátságok, ott alakultak ki az ismerősi csoportok, amelyek¬
hez aztán az egyetem alatt csatlakoztak a barátnők. Ehhez képest az egyetemi cso¬
portok kevesebbet számítottak az új kapcsolatok kialakítása szempontjából. Aki
nem volt katona, azt nehezen fogadtuk be. Nekem szerencsém volt, mert én már a
katonaság alatt több baráti társasághoz is tartoztam, és ez megmaradt az egyete¬
men. Ebből adódott néha feszültség, amikor éppen a másik társasággal tartottam.
K. V. Z.: A diploma megszerzése után Ön ott maradt az egyetemen tanítani. Ekkori¬
ban mennyire volt ideológiailag kötött az egyetemi oktatás? Miben volt érzékelhető,
ha egyáltalán, a politikai nyomásgyakorlás? Akár úgy is kérdezhetném, mennyire
volt biztosítva az oktatás szabadsága?
B. K.: Az biztos, hogy az egyetemi oktatás fölött nem gyakoroltak központi poli¬
tikai irányítást. Én azt sem éreztem, hogy bárki is beleszólt volna az oktatásba poli¬