Oldal 21 [21]
201] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban
a közlés az első szint, amely lehet állító és tilalmazó állítás egy nép hitvilágáról, világ¬
nézetéről. A memorat már az egyéni élmény elbeszélésben történő megfogalmazását
jelenti. A fabulat a legösszetettebb közlés, amelyben az elbeszélő a történetepizódot
költői elbeszélés formájában reprezentálja. Ilyen szöveg a köztudatba átkerült szá¬
mos monda- vagy mesetípus. Von Sydow tipologizálta a különböző mondafajtákat,
és megkülönböztette ezektől az úgynevezett ál-hiedelemmondákat, amelyek csak
formai jegyeikben hasonlítanak a mondákra (Von Sydow, 1948; Dömötör, 1969).
A mesetípusoknak különböző szövegváltozatai, úgynevezett variánsai léteznek.
Néprajzi mesegyűjtők gyakran szembesülnek azzal, hogy a mesemondó saját élet¬
történetének fordulatait, eseményeit is beleszövi a mesemondásba, és a mesetípu¬
sok vázát mint fundamentumot alkalmazza, amelyre felfűzi a rá jellemző retorikai
fordulatokkal tarkítva az egyes epizódokat (Bálint, 2014).
Más irányt képvisel a folklóralkotások elbeszélésének kutatásában az orosz for¬
malista néprajzkutató, Propp, aki a varázsmese alkotórészeit, azok egymáshoz és az
egész elbeszéléshez való viszonyát a növénytanból kölcsönzött morfológiai szemlé¬
lettel tárta fel. Propp (1928/1999) vizsgálati módszere az volt, hogy összegyűjtötte
az elbeszélések állandó, közös (invariáns) elemeit, és feltárta azok egymáshoz való
viszonyát. Propp megállapította, hogy a varázsmese struktúrája egységekből áll, ame¬
lyek köré bizonyos motívumok csoportosulhatnak. A motívumok nagyon sokfélék
lehetnek, de a struktúra minden varázsmesében ugyanolyan. Propp vizsgálatában
a meséket cselekvések alapján tagolta, és minden cselekvéshez egy-egy funkciót
rendelt. Megállapította, hogy a mesék ismétlődő elemei közé tartoznak a szerepek,
amelyek a cselekvő szerepkörökhöz kötődnek, ezek: a hős, az álhős, az útnak indí¬
tó, az ellenfél, a segítő, az adományozó, a cárkisasszony és annak apja. Egy szerepkör
megfelelhet egy szereplőnek, de előfordul olyan eset is, hogy egy szereplőhöz akár
több szerepkör is kötődhet, valamint az is, hogy egy szerepkört több szereplő tel¬
jesít be. A szereplőkkel kapcsolatban Propp szerint érdekes az attribútumok, tehát
a külső tulajdonságok (kor, nem, külső - esetleg speciális — jellemzők) elemzése is.
A mese motívumai helyett Propp azt vizsgálta, hogy a cselekvő személyek milyen
funkciót látnak el az elbeszélésben. A funkciók a mese fő alkotóelemei, erre épül a teljes
cselekmény. Propp összesen 31 funkciót írt le, melyek között úgynevezett segédelemek
teremtenek átmenetet - ilyen például a tájékoztatás, a cselekvések vagy attribútumok
ismétlése (általában megháromszorozása) vagy a motivációk (tehát a cselekvésre ösz¬
tönző okok és célok) megjelenítése. Propp felosztásában a funkciók többsége ellentét¬
párokat alkot (például küzdelem-győzelem, hiány-hiány megszüntetése).
Hasonlóan Propphoz, Lévi-Strauss (1955) is szövegek strukturális elemzésére
vállalkozott. Ő a mítoszelbeszélések alapegységének a mithémát tekintette, és vizs¬
gálatai során erősen érvényesítette az etnográfiai nézőpontot. Nemcsak az elbeszé¬
lés mélyszerkezetét írta le, hanem azok elbeszélésben és a mitikus gondolkodásban
betöltött szerepének feltárására is vállalkozott. Barthes és Duisit (1975) már más
szempontból differenciálja a történet funkcióit. A magfunkciók a történet megér¬
tése szempontjából kardinálisak, ezek adják annak vázát, kihagyásukkal értelmez¬
hetetlen a szöveg. A kardinális funkciók a történet részletei szempontjából fonto¬