Oldal 20 [20]
I. A történetmesélés interdiszciplináris megközelítése ] 19
jelentését, apragmatika pedig az alkalmazás körülményeit vizsgálja. A tudományte¬
rület számára közvetlen inspirációt jelentett Noam Chomsky generatív grammatiká¬
ja, valamint az orosz formalizmus, azon belül is Propp morfológiája. A narratológia
pragmatikai irányzata pedig a beszédaktus-elméletből nyert inspirációt.
2.1. Etnográfiai kapcsolatok
A szájhagyományozott mondák, mesék, szágák narratív struktúrájával a néprajz
képviselői foglalkoznak. Korabeli nyelvemlékek ezek, a lejegyzés idejének nyelv¬
állapotát őrzik, ilyen értelemben a nyelvtörténészek számára is izgalmas kutatási
területet jelentenek. A néprajz számára azonban ezeknek az elbeszéléseknek a társa¬
dalmi-kulturális vetületei, az adott közösségben betöltött funkciói érdekesek. Az ősi
történetmesélés narratív formái generációról generációra terjedtek, és kiolvasható
belőlük az adott közösségben domináns világkép, az ember társaihoz, természethez,
transzcendenciához való viszonya. Ilyen narratívumok makroszinten a nemzeti
identitástörténetek, például a hősi eposzok, mikroszinten pedig a személyi háló¬
zatokon keresztül terjedő elbeszélések, például a pletyka.
A szájhagyományozott és népi szokásokhoz köthető narratívumok gyűjtése a nép¬
rajzkutatás egyik fő területe. A tudományterület a narratívumokat azok kulturá¬
lis-társadalmi meghatározottsága és funkciója szempontjából is vizsgálja. Egy kö¬
zösségen belüli történetmesélés előfeltétele a közös nyelv, a közös beszédalkalmak
és -módok, valamint a közös rítusok megléte. A szövegek szájhagyományozása le¬
jegyzésig az emlékezőközösségekben történt meg (Keszeg, 2011). A néprajztudósok
lejegyzései tematikus gyűjteményekben kaptak helyet, melyre példa a ráolvasó szö¬
vegek gyűjteménye (Pócs, 1985-1986) vagy a magyar népszokásokhoz kapcsolódó
szövegek gyűjteménye (Dömötör, 1983). A magyar folklorisztika népballadák gyűj¬
tését és lokális közegben történő értelmezését is tárgyának tekinti. A népballadák
tragikus cselekményt verses-énekes formában elbeszélő lokális népi narratívumok,
melyekben egy személy meggyilkolásának vagy egyéb törvényszegésnek a körül¬
ményei és a tettes bűnhődése tárul fel. A narratív struktúra és a dallam a lokális
emlékezetben való továbbadást szolgálta.
Az elbeszéléseket társas viselkedésben betöltött szerepük alapján is lehet csopor¬
tosítani. Voigt (1972) műfaji csoportosításában a népi elbeszéléseket azok funkciója
és célja alapján rendszerezte. Egyes rítusokon belül különböző műfajok állandó¬
sultak, amelyek társas viselkedés- és beszédhelyzetben nyerik el létjogosultságu¬
kat. Keszeg (2011) a lakodalmat hozza példának, amelyben számos műfaj tölt be
különböző funkciókat - ilyen például a vőlegénybúcsúztató, a menyasszonykikérő,
valamint az étel- és italbejelentő szövegek.
A néprajzban az elemi narratív struktúrák feltárására vonatkozó igény is megta¬
lálható. A mesék és epikus művek tipológiai vizsgálatával foglalkozó irányzat a 19.
század végén született Skandináviában. Carl Wilhelm von Sydow megkülönböztette
a mondaalakulás stádiumait a történettípusok alapján. Von Sydow tipológiájában