Oldal 13 [13]
12] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban
megtanuljuk a cselekedetek következményeit, lehetséges hatásait is. A forgatókönyv
szabályszerűségeinek alkalmazásával az események lehetséges kimenetelére vonat¬
kozó előrejelzéseket is tehetünk. Az évek során elsajátított, akaratlanul begyakorolt
struktúrákat automatikusan alkalmazzuk egy cél megvalósítása érdekében. Minél
több forgatókönyvet ismerünk, annál kevesebb helyzet fog meghökkenést kiválta¬
ni belőlünk. Ha azonban a történetekre úgy tekintünk mint egyedi esetek releváns
tanpéldáira, megértjük, hogy az események kontextuális ábrázolása miatt fontosak
az emlékezet számára. Mások történeteinek hallatán azonosságokat keresünk saját
történeteinkkel, és azokat hívjuk elő, amelyeknél erős hasonlóság mutatkozik a téma,
a cél vagy a problémamegoldás területén. A lényegkiemelés is azt a célt szolgálja,
hogy a történeten keresztül a tanulságot levonjuk, az eltérő vélekedéseket megta¬
láljuk, és a sajátunkkal összehasonlítsuk. Mások történetei csak akkor maradnak
meg az emlékezetünkben, amennyiben kapcsolódnak a saját történetünkhöz, ki¬
egészítik azt vagy újraértelmezzük a segítségével a saját narratívumot. Minél több
rendhagyó, esetleg normaszegő történetet hallgatunk végig, annál könnyebben ér¬
telmezünk új, szokatlan helyzeteket (Schank, 1999).
Schank elmélete közelebb visz bennünket ahhoz, hogy megértsük, hogyan se¬
gíti az elbeszélői szerkezet a tartalmak könnyebb visszaidézését. Az események
feldolgozásában olyan szempotok érvényesülnek, mint hogy mi történt fizikai ér¬
telemben, hol zajlottak az események, milyen társas helyzetek jellemezték az ese¬
ménysort, és milyen hatást értek el, valamint milyen célt szolgáltak a történtek. Az
emlékek végül jelenetekben raktározódnak, és a jelenetek célja segít azok előhívá¬
sában (Schank, 1999).
A narratívum, az elbeszélői szerkezet használata az emlékezésben alapvető funk¬
cióval bír, melynek a reprezentációs rendszere maga a nyelv. Mi sem bizonyítja ezt
jobban, mint hogy a nyelvelsajátítás előtti emlékek rekonstrukciója szinte lehetet¬
len. A csecsemőkor végén a gyermekek a nyelvet forgatókönyvszerű rutincselek¬
vések révén sajátítják el, és a cselekvések minden esetben kontextusba, szituációba
ágyazottak. Ezekben a helyzetekben a szülők, gondozók is részt vesznek, és utólag
reflektálva a történésekre, elbeszélések formájában idézik fel az eseményeket. A gyer¬
mekek szívesen hallgatnak meséket ebben a korban azokról a hétköznapi esemé¬
nyekről, amelyek a valóságuk részét képezik, legyen szó az aznapi események ösz¬
szefoglalásáról vagy egy olyan előre megírt elbeszélésről, amely a vele hasonló korú
gyermek életének realisztikus eseményeire épül. Az életkor előrehaladtával a már
magabiztosabb gyermekek történetek formájában fejezik ki konfliktusaikat, érzése¬
iket, és a történetszövés által szerepekkel azonosulnak. A gyermekek 4 éves koruk¬
ra elsajátítják a kultúrájukra jellemző narratív struktúrákat, amelyek segítségével el
tudják mesélni személyes történeteiket (Cole & Cole, 2003). A gyermekek fokoza¬
tosan tanulják meg a történetmesélés kereteit. A közösen átélt élmények feleleve¬
nítése a közös történetekben, párbeszédes formában valósul meg a szülők, nevelők
és a gyermek között. Az események elmesélésében eleinte a szülők aktívabbak, ám
a szülő egyre kevesebb segítséget nyújt, teret enged a gyermeknek, végül önmaga
is képes lesz rekonstruálni elbeszélés formájában múltbéli élményeit (Király, 2002).