Oldal 14 [14]
I. A történetmesélés interdiszciplináris megközelítése ] 13
A memóriában tárolt, célok alapján rendszerezett forgatókönyvek azonban nem
azonosak az elbeszélt és elbeszélendő történettel. A történetmesélés ugyanis alko¬
tás és emlékezés egyszerre. A koherens elbeszélések létrehozása hozzájárul ahhoz,
hogy az emlék megmaradjon az emlékezetben, mivel miközben történetet alko¬
tunk, egyben reflektálunk is az eseményekre és összefüggéseket teremtünk. A tör¬
ténetalkotás folyamatában az élményeket egységekbe szervezzük annak érdekében,
hogy azok észszerű időn belül elmesélhetők legyenek, és az események raktározásá¬
ban és előhívásában segít, ha érzelmi tapasztalat is társul hozzájuk (Schank, 1999).
1.2. Egyéni és kollektív emlékezetkonstrukciók
Az önéletrajzi emlékezet fogalmilag strukturált: időbeliség és narratív rendszer van
jelen benne, ami hozzáférhetővé és rekonstruálhatóvá teszi az emlékeket. A szemé¬
lyes múlt eseményeinek narratív megjelenítése az autobiografikus szelf, azaz az en
tudatos, történeti élménye, amely elsősorban szociális interakciókban, barátokkal,
családtagokkal folytatott beszélgetésekben mutatkozik meg, legyen szó a közeli
vagy távoli múlt eseményeinek rekonstruálásáról. Az események felidézésével
megteremtjük annak a személyes történetét, aki mi magunk vagyunk, jelentést
adunk az eseményeknek, és felvázoljuk a számunkra fontos szociális viszonyrend¬
szereket. Az emlékek felidézése és interpretálása a jelen helyzet és a változó célok
függvényében változhat (Fivush, 2019). Az életesemények rekonstrukciójában és
narratív megfogalmazásában kulcsfontosságú elem a kontextus felidézése is. Az
események szervezése ontológiai kategóriák alapján, tematikus egységekben valósul
meg. A cselekvő személyek, a helyszín, az idő, a tárgyak, valamint a cselekvés és
az ezzel kapcsolatos gondolatok is megjelennek az emlékek elbeszélésében (Király,
2007). Az önéletrajzi visszaemlékezés igazi vázát az életszakasz-struktúra alkotja
(Schacter, 1996), ez az emlékrekonstrukció tematikus kerete, amelyben megjelennek
az önéletrajzi visszaemlékezés jelenetegységei.
Egy közös eseményre a résztvevők különbözőképpen emlékeznek vissza, min¬
denki más - számára valamiért különleges, nem rutinszerű - momentumot emel
be az elbeszélésébe. Az emlékeket torzíthatja ugyanakkor az idő múlása, a mások
elbeszéléseiből vett elemek, valamint a visszaemlékező előzetes tudása, előítéletei
és érzelmi állapota is. A traumatikus események történetmagja és kontextuális ke¬
rete általában pontos szokott lenni, a torzulások csak az apró részletekben találha¬
tóak meg. Az óvodáskorú gyermekeknek meggyűlik a bajuk a forrásemlékezettel,
és történetmesélésük erősen befolyásolható szuggesztív kérdésekkel, valamint az
ilyen életkorú gyermekeknél találkozunk a konfabuláció jelenségével is, amikor
a képzelt események reális keretben jelennek meg vagy keverednek valós esemé¬
nyekkel (Schacter, 1996).
Az 1980-as években bekövetkezett úgynevezett narratív fordulat a pszichológiá¬
ban egészen új megközelítésmódot hozott: a vizsgálat tárgya az elbeszélések nyelvi
struktúrája lett. Az irányzat alapfeltevése szerint a nyelv a jelentésformálás, ezáltal