OCR Output

doktor barátai: a franekeri egyetemen tanuló Szathmäri Paksi Däniel (1769-1818), il¬
letve az Utrechtben ugyanezen évben végző Pétsi Péter írták.

A kor szokásaihoz képest kicsit terjedelmesebb, 49 oldalas disszertáció öt fejezet¬
ből épül fel, melyek összesen 26 alpontra tagolódnak. Domby a legjobb tudása szerint
igyekezett rendszerezni a meglévő ismeretanyagot, ennek megfelelően számos más
szerző művét vagy gondolatmenetét rögzítő annotáció, illetve hosszabb szó szerinti
idézet található az értekezésben. Ezeket gondosan jegyzetelte, illetve a szedés mód¬
jának megváltoztatásával: a szerzői nevek kiemelésével, illetve kisebb betűmérettel
is jelezte a kötetben a hivatkozásokat. E szövegrészleteket nem csupán rögzítette,
hanem magyarázatokkal, részben kiegészítésekkel is ellátta. A kompiláció teljesen
elfogadott, sőt elvárt magatartás volt a doktorjelöltektől; a korabeli disszertációknál
a témaválasztástól függően nem volt követelmény az önálló, megfigyeléseken és kí¬
sérleteken alapuló kutatómunka; inkább a tájékozottság érzékeltetése és a tudomá¬
nyos munkára való alkalmasság bizonyítása volt az elvárt.? Ami viszont különösen
egyedivé teszi a dolgozatot, hogy Domby nem valamely kényelmes és biztonságos
elméleti témát választott, és nem elégedett meg a korábbi kísérletek, megfigyelések
összegzésével sem. Büszkén vállalta az újszerű témaválasztást: ,én vagyok az első, aki
próbára teszem erőimet ebben a nem mindennapi és nem gyakran taglalt témában."
Való igaz, hiszen monografikus igényű, kizárólag a tokaji bor gyógyhatásairól érteke¬
ző doktori disszertáció nem született még eddig. Komáromy János Peter (1692-1761)
1715-ben orvosdoktori értekezést nyújtott be a soproni bor gyógyhatásairól, külön
kitérve a tokajiak jellemzőire," megágyazva ezzel a tokaji bor orvosi célú felhasz¬
nálhatóságát vizsgáló külföldi kísérleteknek is. Paulus Keler, a bártfai származású
későbbi torunyi borkereskedő De Vineis Ungariae címmel értekezett először a magyar
borokról, melyet a torunyi gimnázium rektora, Peter Jánichen jelentetett meg 1712¬
ben. E dolgozat egy gyűjteményes kötetben, szintén Jánichen szerkesztésében 1731¬
ban is megjelent.? Ezt a verziöt Keler Beschreibung des vornehmsten Weingebürges in
Ungarn címmel kiegészítette; benne a Hegyalja részletes leírásán túl egy latin-német-—
magyar szójegyzék is található, mely a szőlőfeldolgozás legjellemzőbb eszközeinek
szakkifejezéseit tartalmazza.

Matolai János (1691/2 k.—?) a kiváló soproni orvosnak, Johann Jacob Neuholdnak
(1700-1738) cimezte azt a levelet, amelyet Disquisitio Physico-Medica de Vini Tokaiensis
cultura, indole, praesentia et qualitatibus cimmel 1744-ben adtak ki Niirnbergben, a Leo¬
poldina Academia Naturae Curiosorum évkönyvében." A címzés rontott vagy akár szim¬
bolikus is lehet, hiszen a kötetben az szerepel, hogy a levél 1741-es keltezésű, viszont
a címzettje, Neuhold 1738-ban már elhunyt. E szöveg nem előzmények nélküli; hogy

25 Kovács 2019, 70.

26 Dompy 1758, 5.

27 KomAromy 1715.

28 JANICHEN-KELER 1712.
29 JÄNICHEN-KELER 1731a.
30 JANICHEN-KELER 1731b.
31 Maroraı 1744.

118