Page 408 [408]
6. AZ INTÉZMÉNYESÜLÉS KORA (1948 UTÁN)
Ez a kőkemény pozícióharc azonban, mint Kemény igyekszik bemutatni, tipiku¬
san kompromisszummal zárul. , A túlórázó brigád tagjainak esetében kiszolgál¬
tatottság helyett hatalmi egyensúlyról és kompromisszumos békéről kell beszél¬
ni" — Kemény minden bizonnyal sejthette, hogy megállapítása mennyire
provokatív lehetett a maga korában."" A helyzet persze minden volt, csak nem
idilli: a vizsgált üzem munkásainak mindössze tizede jutott be az elitbe, amely¬
nek keresete , elegendő" volt, ráadásul , nem heti 44, hanem heti isten tudja hány
órában. (Papíron ugyanis 70-84 órában, a tényleges valóságban, reméljük, jóval
kevesebben.)” (Kemény 1990b/1973:62) Erdemes felfigyelni arra, hogy a szocio¬
lógus szerző csak a reményét fejezi ki, hogy az elkönyvelt túlóraadatok legalább¬
is részben manipuláltak.
Ha tudatosítjuk, hogy a túlórázók , elit" vagy inkább privilegizált munkáscso¬
portnak tekinthetők, akkor már nem lepődünk meg a csoport végzettség szerin¬
ti vagy gender-eloszlásán sem: ,a munkások átlagosan négyszer annyit túlóráz¬
tak, mint a munkásnők [...] A túlórázóknak több mint a fele szakmunkás, és
arányuk annál magasabb, minél nagyobb az egy főre jutó túlmunkák száma" — a
havi több mint 150 órát túlórázó csoportnak már 6396-a szakmunkás. (Timár
1988:144-—145) Miközben a képzetlen munkások jóval nagyobb eséllyel végeztek
a gyáron kívüli, második gazdaságbeli munkát, méghozzá egyre többet, a privi¬
legizált túlórázó (szakmunkások is egyre , sikeresebbek" lettek önmaguk kizsák¬
mányolása terén: a túlórázás 1968-tól az 1970-es évek végéig kétszeresére, 1986¬
ra 3,5-szeresére nőtt," és megközelítette a munkaidő-alap 796-át. (Timár
1988:143-144)
A rendszeres túlórázók (az 1980-as években a VGMK-at is beleértve) kb. egy¬
millió embert tettek ki; e csoport legalább egyharmadának aránytalanul hosszú
volt a munkaideje. (Timár 1988:279) Ugyanekkortäjt , együttvéve közel 1,8 millió
aktív kereső, az inaktívokkal együtt pedig közel 3 millióan végeznek munkát a
kisgazdaságokban. A férfiak átlagosan napi 3 órát, a nők nem egészen 2 és fél
órát dolgoztak naponta [kiemelés tőlem — D. Cs.]." (Timár 1988:242) Mármint:
2,5-3 órát naponta, a napi 8 órás , első gazdaságbeli" munkaidőn, a munkába
utazáson és a házimunka elvégzésén túl. Nyilvánvaló kapcsolatot látok azzal,
hogy Magyarországon egyedül ebben — az anyagi-civilizatorikus viszonyokat
tekintve gyarapodó -— korszakban csökkent a születéskor várható élettartam.
127 Kemény munkáskutatásai a rendszerváltásig kéziratban maradtak, szerzőjük pedig néhány évvel
később emigrálásra kényszerült.
128 Ráadásul: , A statisztikailag nyilvántartott vfizetett túlórákonx kívül a magyar gazdaságban
szeles körü gyakorlat a »fekete tülöräzäs«. Ennek mértékéről — a kereskedelmet és a közlekedést
kivéve — semmilyen adat nem áll rendelkezésre." (Timár 1988:139)
+ 407 +