OCR Output

DUPCSIK CSABA: A MAGYAR SZOCIOLÓGIAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 1990-1G

Ugyancsak egyszerre tünet és ok a folyamatos alkoholfogyasztás, szolgálatban,
például mozdonyvezetőknél, akikre esetenként több száz ember életét bízták épp¬
úgy, mint a rend őreinél. ,,...két-három üveg bort mindig tartottunk a ládában, egy¬
egy kortyot húztunk belőle" — a számos lehetséges példából azért ezt idézetem, mert
itt Moldova is megkérdezte: , A főnökök mit szóltak?" A válasz: , Szerintem tudniuk
kellett, hogy a népek isznak, azért hunyták be a fél szemüket, mert ital nélkül nem
bírtuk volna a három-négyszáz óra szolgálatot egy hónapban." (Moldova
1984/1977:134).

Michael Stewart brit antropológus, aki 1982-ben jött először Magyarország¬
ra, és Moldova rendőr-riportjaival nagyjából egy időben tizenöt hónapig cigányok
között végzett résztvevő kutatást (Stewart 1993:11), ilyen élményeket emelt ki az
országgal való ismerkedés korából: , az összeölelkezés a barátokkal a budapesti
peronon, a kötelező feles [kiemelés tőlem — D. Cs.] a pályaudvar valamelyik olcsó
büféjében, amellyel be lettél fogadva." (Stewart 2000:9).

Ráadásul: nem volt elég , objektíve" lepusztultnak lenni, ezt meg is , kellett"
jeleníteni, például az öltözködés segítségével. Csak ízelítőképpen, lásd az akkor
már egyfajta médiacelebnek is számító rendőrtiszt megjelenését: , kinyúlt puló¬
verében és kopott bársony farmernadrágjában Tonhauser sokkal inkább emlé¬
keztet egy kiöregedett sportolóra vagy a józsefvárosi tereken álldogáló vagányok¬
ra.” (Moldova 1988:196)

Igaz, a rendőrök komoly állami segítséget kaptak a lepukkadtsäg megjeleni¬
téséhez:

Az elegáns környezetben, [a Ferihegyi repülőtéren] különösen szembeszökő, hogy a
járőrök egyenruhája kopott és gyűrött.

— Már ennyire lehordták?

— Az az igazság, hogy nem is olyan régen kaptuk, de már a második mosás után
kifakul vagy elváltozik rózsaszínűre, vasalni pedig szinte lehetetlen. Az emberek, ha
felszólítjuk őket, sem hajlandók igazolni magukat, mert munkásőröknek néznek min¬
ket benne.

Mint a rendőrök általában, ők is a műbőr kabátra panaszkodnak leginkább.

— A hidegben úgy megmerevedik, hogy az ember mozdulni sem tud benne... Ha
kapunk egy pofont, csak megköszönni tudjuk, visszaadni nem." (Moldova 1988:119)

a gyakorlatban egy generáció születési évében meghaltak átlagos életkorát jelenti.) Magyarországon
például 1941 és 1949 között a férfiak esetében több mint 4 évvel javult, noha volt közben egy második
világháború is; a Rákosi-korszakban — amelynek mélypontján alacsonyabb volt az életszínvonal,
mint a Horthy-korszak utolsó békeévében - ez az érték tovább nőtt. (KSH 1996:221) Nem lehet
eléggé hangsúlyozni: ha valaki a Kádár-korban , Nyugatról beszivárgó kapitalizmussal" akarja ezt
, magyarázni", akkor el kell számolnia azzal is, hogy miért számíthatnak 7,76 évvel hosszabb életre
a férfiak az igazi kapitalizmus bevezetése óta.

* 362 +