OCR Output

4. KÍSÉRTÉSEK KORA. A MAGYAR PROTOSZOCIOLÓGIA A HORTHY-KORSZAK ELSŐ SZAKASZÁBAN

s, amíg a többi nemzetiségnek szinte nem volt érdemleges számú értelmisége
és középosztálya; és

s amíg a népesség túlnyomó többségét alkotó parasztság alapvetően alter¬
natívátlannak látta, és így elfogadta a rendi korszakból örökölt hatalmi és
egyenlőtlenségi viszonyokat.

A dualista korszak fél évszázada alatt azonban olyan folyamatok indultak be,
amelyeket a háború csaknem fél évtizede rendkívüli mértékben felgyorsított:

s feszültségek támadtak a középrétegeken belül, amelynek politikai artikulá¬
lásában végül" az antiszemitizmus bizonyult a , legsikeresebbnek".

Korántsem mellesleg: a középosztály egyes fiatalabb, kevésbé integrálódott és
tipikusan frontot is megjárt tagjaira pedig akommunizmus gyakorolt befolyást.
E csoport tagjai között erősen felülreprezentáltak voltak a zsidó származásúak,
ezért ez vált az antiszemita diskurzus egyik fontos , érvévé". Ugyanakkor egyesek
számára a felülreprezentáltság elemzési kísérlete, akár puszta említése is ,,anti¬
szemitizmusnak" minősíthető; — itt csak említem a 2010-es évek elejének mér¬
hetetlenül lehangolö Gerö-Romsics-,vitäjät”.'”” Velemenyem szerint a felülrepre¬
zentáltság megemlítése, akár elemzése Jem tekinthető kapásból antiszemitizmusnak,
sőt: szakmai szempontból dilettáns hibának, politikai/morális szempontból el¬
fogadhatatlannak tartanám, ha ennek tematizálását ,átengednénk" az igazi
antiszemitáknak."?? Korabeli olasz, német vagy cseh nem-zsidó értelmiségiek

221 Az antiszemitizmus egy dualizmus korabeli hulláma (Kövér 2011, recenziója: Dupcsik 2011)
után, mint Bihari Péter remek könyve (Lövészárkok a hátországban) bizonyítja, az antiszemitizmus
1944-ben tetőző új hulláma egyáltalán nem a semmiből jelent meg, kizárólag az 1919-es
fejleményekre reagálásul (lásd a főszöveg következő bekezdését is). Az antiszemita feszültségkeltés
az első világháború ideje alatt folyamatosan egyre erősebbé vált. (Bihari 2008, recenzióját lásd
Dupcsik 2009b)

Bar voltak ilyen terveim, az elemi életösztön megnyilvánulásaként végül nem próbálkoztam a
nvita” elemzésével. A számos, és egészében véve mégis oly terméketlen reflexióból itt és most,
némileg önkényesen csak Halmos Károly korszerűtlenül józan gondolataira hivatkozom.
(2015:25-26)

Igaz, az ilyen tämadäsok nem „törvenyszerüek”. Bolgär Däniel PhD-disszertäciöjära nemileg
zavartan hivatkozom, hiszen egyik opponenseként a publikálás elvetését javasoltam. Talán ez
is szerepet játszott abban, hogy , a szerző kérésére az értekezés teljes terjedelmében elektronikusan
nem, kizárólag nyomtatott példányként tekinthető meg az ELTE Egyetemi Könyvtárában" (http://
doktori.btk.elte.hu/hist/bolgardaniel/diss.pdf). Az elektronikusan is hozzáférhető tézisekből is
kiderül ugyanakkor, hogy a szerző ,a zsidók és keresztények [sic! — D. Cs.] közti társadalmi
egyenlőtlenség" kérdésével foglalkozik, vagyis azzal, hogy , miért alakult ki a jellegzetes zsidó
siker" (Bolgár 2014:3), olyan módon, hogy témavezetője, Gerő András ezt ne kifogásolja.

12:

19

12:

œ

* 143 +