Oldal 136 [136]
OCR
3. A MAGYAR PROTOSZOCIOLÓGIA A 20. SZÁZAD ELSŐ KÉT ÉVTIZEDÉBEN Az alfejezet befejezéseként — s egyúttal a következő alfejezet ,végszavazásaként" — idéznék a Veszprém megyei főispán jelentéséből, 1905. március 22-éről: "A kivándorlási hajlam növekedése egyáltalán nem tulajdonítható — legalábbis vármegyém területén nem - titkos kivándorlási ügynökök működésének." Majd részletezi a visszatérők jelentős arányát, a hazautalások és a hazahozott pénzt volumenét és pozitív jelentőségét. De a legtanulságosabb részlet: Az ok a hirtelen meggazdagodás reménye, a nagyobb jólét, sőt mondhatnám a fényűzés utáni vágy, amelynek még csak megközelítő kielégítésére sem gondolhatunk normális eszközökkel hazánk kereseti viszonyai mellett. És a kivándorlási mozgalom itt önmagát növeli, a kivándorlottak minduntalan üzengetnek és írnak haza kedvezőnél kedvezőbb híreket, amelyek futótűzként terjednek el vidéken, és mi a legfontosabb, küldözik haza kisebb-nagyobb összegekben a megtakarított pénzt, úgyhogy oly egyének, nők és férfiak egyaránt, akiknek mindennapi kenyere, sőt a mi fogalmaink szerint talán némi jóllét is biztosítva van, habozás nélkül rászánják magukat a kivándorlásra annak a hírnek hallatára, hogy a tengeren túl keresetükből száraz kenyér helyett pecsenyét, vörösbort fogyaszthatnak [kiemelések tőlem — D. Cs.], s emellett még félre is tehetnek nem megvetendő összeget. És nincs az a közmunka vagy a segélyezésnek bármely módja, mely ennek az áramlatnak sikeres akadályául szolgálhatna. (idézi Lederer 1991:132-133) Tehát azt, ha a társadalom elsöprő többségét kitevő fizikai dolgozók nem érték be , száraz kenyérrel" — egy, a fennálló hatalommal nyilván azonosuló köztisztviselő a , hirtelen meggazdagodás, sőt, a fényűzés" vágyának minősítette. Ilyen attitűdökkel szembesülve máris könnyebb megértéssel viseltetni a korszak társadalomkritikájával kapcsolatban, amelyet a következő alfejezetben meglehetősen kritikusan tárgyalok majd. 3.4 MAGYAR PROTOSZOCIOLOGIA, 1900—1918 — ÖSSZEGZÉS Mint már többször utaltam rá, a 19-20. század fordulója körül, az éppen intézményesülő szociológia egyik legfontosabb központjának a párizsi Durkheimiskolát tartották (s ezt a véleményt a későbbi szociológiatörténet is megalapozottnak minősíti). Természetes, hogy amikor Jászi Oszkár 1905-ben Párizsban járt, akkor a Durkheim-iskolával is igyekezett megismerkedni. Hazatérve kiadja a , jelszót": ,Tények kellenek! És üjra tények!! És ismét tények!” (Idézi Litvän—Szücs 1973a:36)
