Oldal 12 [12]
A HANGTAN SZEREPE AZ IDEGENNYELV-OKTATÁSBAN
esetében is fontos lehet, lásd például a függelék ábécéjének gyakorolta¬
tása közbeni artikulációs megfeleltetést).
A szegmentális egységek, azaz a beszédhangok képzésekor a hangok
jol-formaltsaganak kétféle megközelítéséből kell kiindulni. Az adekvát
kiejtésben — legyen az a standard vagy akár más nyelvváltozat — a be¬
szédhangok az adott nyelv artikulációs bázisának megfelelő képzése mel¬
lett a hangsorok jólformáltsága is fontos: egyrészt az egymás melletti
beszédhang-szekvenciák, másrészt a hangsorban egymástól távolabb
elhelyezkedő morfémák képzése tekintetében (az agglutináló, például
a magyar nyelv esetében). Ennek megfelelően a hangok jólformáltsága
egyrészt a beszédhangok korrekt képzését, másrészt a beszédhangkap¬
csolatok érvényességét érinti.
A nyelvtanulók figyelmét nemcsak a helyes hangképzésre kell felhívni,
hanem arra is, hogy a beszédhangoknak morfofonetikai és morfológiai
kötöttségük is van (az allofónok ismerete is a helyes ejtés feltétele). A be¬
szédhangok sorozatát hangsorépítési vagy fonotaktikai szabályok moz¬
gatják (ilyen — ma már talán közhelyesnek tűnő -— szabály, mely szerint
a magyar szavak nem kezdődnek mássalhangzó-torlódással; azonban
az is fontos, hogy ez alól a szabály alól kivételek az újabb idegen sza¬
vak, valamint a német nyelvből átvett sz-, sp-, szc- kezdetű szavak, vagy
a hangutánzó szavak; ezekről bővebben lásd Kassai 1998: 148), amelyek
másképpen hatnak a szó elején, közepén vagy végén.
A szegmentális fonetika gyakorlati szempontból további fontos ele¬
me a beszédhangok kivételes viselkedése, az ún. defektív fonémák léte.
Rendszertani, fonológiai szempontból a hangok általános tulajdonsága,
hogy minden pozícióban (szó eleje, közepe, vége) képesek minimális pá¬
rokat alkotni (azaz például zöngés/zöngétlen vagy hosszú/rövid alakban
előfordulni). Ez a szabály azonban néhány beszédhang esetében nem va¬
lósul meg, mivel bizonyos fonotaktikai pozícióban csak valamely alakban
létezhet. Ezt azért fontos rögzíteni, mivel ezek ismerete az anyanyelvi
kompetencia része, azonban más artikulációs bázissal rendelkező beszé¬
lők számára nem feltétlen egyértelmű. A magyar beszédhangok közül
csupán néhány viselkedik a szokásostól eltérően, ezek a következők:
a) -o, -ö (a standard kiejtésben nincs szóvégi rövid -o vagy -ö, azaz
például Jano - [Janó], Kano — [Kanó])
b) -gy-, -dz-, -dzs- (a standard kiejtésben intervokális, mássalhangzó¬
közi helyzetben a gy/dzs/dzs geminálva, hosszan ejtendő, azaz én
«dle