OCR
8. Sasun: egy örmény hegyi erőd mítosza e 201 ságát és védelmét. Ezek a reformok azzal is fenyegettek, hogy a helyi hatalmi viszonyok az ő javukra változnak, és — ami a központosítást szem előtt tartó oszmán állam számára még súlyosabb volt - megnyitják az utat a regionális autonómia előtt. II. Abdul-Hamid szultán végül 1895—96-ban megadta a választ az európai reformkövetelésekre: birodalomszerte több százezer örményt mészároltak le. Üzenet volt, birodalmon belülre és kívülre egyaránt, hogy ezután lehetőleg mindenki tartózkodjon az örmények javát szolgáló decentralizáló reformok napirendre tűzésétől.17 Az örmény forradalmárok rosszul mérték fel a helyzetet, nem számoltak azzal, hogy a sasuni hegyi gazdák — mint ahogy az oszmán-örmények többsége - nem voltak fogékonyak egy forradalmi mozgalomra. Kéréseik tisztán helyi jelleggel bírtak, és mint ilyenek, igen korlátozottak voltak. A pártkáderek ideológiai felépítménye idegen volt számukra. Nem egy újfajta rend megvalósításáért harcoltak, nem is az életfeltételek gyökeres megváltoztatásáért, csupán azért, hogy megvédje őket valaki a támadásoktól. Ezzel együtt tulajdonképpen a fennálló rend megőrzéséért küzdöttek, a helyi autonómiájuk megőrzéséért, melyet az oszmán központosítási politika újabb igényei és a kurd támadások új formája megzavart, és kibillentett egyensúlyi helyzetéből. Ilyen értelemben ellenállási törekvésük konzervatív jelleggel bírt. Az örmény identitás kialakulásának összetevői Az örmény forradalmárok csodálattal néztek fel a sasuniakra, rendíthetetlen szabadságharcosoknak tekintették őket. Ez több mítoszra vezethető vissza, melyeket a 19. században felelevenítettek, és melyek a forradalmi körökön túl is kihatottak, egészen napjainkig. A mítoszok több forrásból táplálkoztak, végül egy összképpé álltak össze, mely Sasunt bevehetetlen hegyi menedékként és a szabadság bástyájaként tüntette fel. Sasun lakosai ebben az ábrázolásban legyőz167 Az eseményekről szóló hivatalos oszmán beszámoló utánnyomata: Hüseyin Názim Pasa (1993): Ermeni Olaylari Taribi, Ankara; beszámoló az örmény forradalmárok szemszögéből: Roupen [Der Minasian] (1985): Hay Heghapokhagani me Houshere. 3 kötet, Beirut, 53-314. 0.; a nemzetközi sajtö tudösitäsäröl ld. pl. Kirakossian, Arman J. (szerk.) (2004): The Armenian Massacres, 1894-1896. U.S. Media Testimony, Detroit.