OCR Output

2. Oszmán-örmények: remények és veszélyek között e 37

télyre tett szert, hogy kinevezték egy mecset alapítványának a kezelőjévé, és ezt
a tisztségét 30 éven keresztül viselte — ami pedig teljesen ellentmondott az iszlám
jogi előírásnak, mely alapján az efféle tisztség éppúgy elérhetetlen minden
nem-muszlim számára, mint bármely hatalmi pozíció, mely muszlimok felett
gyakorolt hatalmat. Az Arslanian család további örményeket is magához vonzott.
Azokra a birtokokra, melyeket irányítottak, olyan örményeket telepítettek le,
akik a keleti provinciákból menekültek. A gyarapodó közösség számára pedig
új templomot és egy iskolát hoztak létre.

A műveltség egyenes útja

Az örmények aránytalanul nagy mértékben részesültek korszerű oktatásban.
Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy a nyugati misszionáriusok által alapított
oktatási intézmények az összes anatóliai népcsoport közül legfőképp az örmé¬
nyeket tudták megszdlitani.** Másrészt pedig annak, hogy maga az örmény
közösség is igyekezett minél modernebb, szekuláris oktatási rendszert felépíteni,
válaszul a misszionáriusok tevékenységére. Az iskolákban az örmény és az euró¬
pai nyelvek mellett oszmán-törököt is tanítottak, sőt egyes misszionárius isko¬
lákban a török volt a fő oktatási nyelv. Sok örmény iskolában muszlim gyerekek
is tanultak, leginkább a falvakban, mivel itt eleinte nem léteztek se oszmán állami
iskolák, se muszlim oktatási intézmények. Akik ezekben az iskolákban végeztek,
azok hozzájárultak az új, török állami oktatási rendszer kifejlesztéséhez."

A legnevesebb iskolák a fővárosban, Isztambulban voltak. A tartományokban
elhelyezkedő új iskolák némelyike fontos központtá vált az örmény értelmiség

*8 Stone, Frank Andrews (2006): Academies for Anatolia. A Study of the Rationale, Prog¬
vam, and Impact of the Educational Institutions Sponsored by the American Board in Turkey,
1830-2005, San Francisco.

>» Somel, Selcuk Aksin (2001): The Modernization of Public Education in the Ottoman
Empire 1839-1908, Leiden, 129. 0. A különbözö tartományok örmény iskoláiról vö. a honla¬
pon talalhaté cikkeket: www.houshamadyan.org; a dersimi, dortyoli, harputi, marasi, musi,
sziszi és yozgati iskolakrdl Id.: http://www.houshamadyan.org/themes/education-and¬
sport/schools.html.