OCR Output

A 4, 2 +
36 e ÖRMÉNY ÉLET AZ OSZMÁN BIRODALOMBAN

(Serovpe Vitchenian) pedig, aki kora egyik leghíresebb orvosának számított,
szintén örmény nemzetiségű volt.

A vidéki élet lehetőségei:
az Arslanian épitészdinasztia Yozgatb6l”

À kôzép-anatéliai Yozgatban élő Arslanian család példája jól mutatja a belső
migráció, az újrakezdés és a felemelkedés dinamikáját, valamint azon cselekvési
lehetőségeket, melyek a helyszínen elérhetők voltak, az oszmán-iszlám uralmi
rendszertől függetlenül. Yozgat városa nem rendelkezett nagy múlttal, a türkmén
Capanoslu-dinasztia alapította a várost a 18. század derekán. A család holdud¬
varában volt egy örmény építőmester is, akit Nakkash Simonnak hívtak, többek
között ő felelt az első épületek építési munkájáért, cserébe élvezhette a helyi
fejedelmek védelmét. Unokája, Ohan Amira Arslanian felemelkedett, ő lett a
város egyik legbefolyásosabb tekintélye, aki kereskedőként a tartományi köz¬
igazgatás embereivel is kapcsolatban állt, tevékenységét számos ranggal és kitün¬
tetéssel jutalmazták. Átmenetileg nemcsak egyes falvak adóbérletével foglalko¬
zott, hanem egy teljes közigazgatási területével, ezáltal pedig olyan funkciót
töltött be, ami voltaképpen kizárólag muszlimok számára volt elérhető.

Ohan Amira ily módon belefolyt a helyi hatalmi struktúrába. Ennek meg¬
felelően ő is számtalan hatalmi viszályba és intrikába bonyolódott, melynek
következményeként hol őt, hol az ellenfeleit fosztották meg pozíciójuktól, és
küldték száműzetésbe. Az 1854—56-os krími háború során (az Orosz Birodalom
állt az egyik oldalon, vele szemben az Oszmán Birodalom, Nagy-Britannia és
Franciaország szövetsége) az Arslanian család látta el az oszmán hadsereget; ami¬
kor a háborút követően lokális szinten éhínség alakult ki, akkor az Arslanian
család látta el a lakosságot. Ezzel a cselekedetével Ohan Amira oly nagy tekin¬

6 A legfontosabb életrajzi írások, még ha rövidek is, megtalálhatók itt: Zartarian, Vahan
Kevork (1933-1939): Hishadagaran (1512-1933), Cairo, 394-396. 0.; Torkomian, Vahram H.
(1893): Pyishg Dokt. Servitchen Efendi, Wien.

” Az itt következő részhez vö. Mesrobian, Mesrob (1988): Hay Yozghade. In Tarian,
Armen; Yerganian, Antranig (szerk.): Badmakirk Yozgadi yev shrtchagayits (Kamirk) hayots,
Beirut, 52-57. 0.