OCR Output

I. ALAPFOGALMAK

akarat. A jogban az akarat elsődlegesen a hatalmon (uralmon?) keresztül
jelenik meg. A jog az emberek között jelöl ki hatalmi viszonyokat, nevez
meg jogosultakat és kötelezetteket. A jog eredeti értelmében, a társadalmi
ortodoxiában igazságos, mindenkinek megadja azt, ami neki jár. Azzal
együtt, hogy a jog a társadalmi rend alapja, az erény pedig a joghoz kap¬
csolódó erényként értelmezhető." A jog célja a társadalmi rend egyértel¬
mű meghatározása és fenntartása, ha szükséges, akár szankciók alkalma¬
zásával is. Brentano megfogalmazásában: ,,[...] Arndts pandektákat
tartalmazó tankönyve szerint például a jog xaz akarat uralma valamely
tárgy felett« [...] a jogi tekintélyek [...] nem vetik fel [...], hogy az egyedi
akarat miképpen működik saját jogkörében [...] A jog az egyes ember
erőinek zavartalanul szabad, jogilag biztosított működése a legfőbb jó
szolgálatában." A definíció ugyan nem teljesen ellentmondásmentes, két
dologra azonban rávilágít: egyrészt a jognak kötődnie kell valamiféle fel¬
tétlen bizonyossághoz az igazságot illetően, másrészt szükséges, hogy
a jogot alkalmazó egyén vagy közösség rendelkezzék erkölcsi tudattal. (A
jövőben fontos kérdés lesz, hogy az automatizált, gépi tanuláson alapuló
jogi döntések mennyiben lesznek képesek az imént említett kritériumnak
megfelelni? Egészen pontosan ki kell majd jelölni, hogy az objektívnak
tűnő [gépi] döntések jog-bizonyosságáért fel lehet-e áldozni az igazságos¬
ság eszményét.)

A kérdés pontosításában legtovább Alexandre P. D" Entréves jutott, aki
megállapítja, hogy a jogszabály erkölcs alá rendelése meghaladott és elfo¬
gadhatatlan, azonban a természetjog — mint a szabályozáskomplexitás egy
módja - létének felismerése a jog és erkölcs összekeverése helyett arra
irányítja a figyelmet, hogy magának a jognak is van az erkölcsi kötelezett¬
ségtől eltérő, de attól nem elszakított jellege." Ez a jelleg pedig magából az
emberből, mint a jog és erkölcs igazi céljából fakad.

A jog ortopraxisa a jog fogalmát nem az igazságosság, hanem gyakran
a hatalom irányából értelmezi. A jog így könnyen politikává alakul. A po¬
litika által kijelölt tekintélyek határozzák meg, hogy mi a jog, és rendelnek
erőt a jog végrehajtásához. Az már csak technikai kérdés, hogy a politika
az általa kijelölt jogalkotó tekintélyt isteni akarathoz, erkölcsi legitimáci¬

12 A továbbiakban a hatalom fogalmat használjuk az uralom fogalmára is. A weberi különbségtételt
itt nem tekintjük relevánsnak.

133 Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része, Budapest-Pécs, Dialóg Campus,
1998, 130-131.

44 Brentano, Franz: Az erkölcsi ismeret eredete, Budapest, Kossuth, 1994, 125-126.

15 D’Entréves, Alexandre: A természetjog, in Varga Csaba (szerk.): Jog és filozófia, Budapest, Osiris,
1998, 197.

+ 34 +