OCR Output

ATHÉN VÁLSÁGBAN — SOKRATES FULLANKJAI

A vádbeszéd elhangzása után Sókratés védébeszéde kovetkezett;*” ez
volt a filozófus utolsó nagy nyilvános fellépése. Igyekezett kiforgatni a vád
érveit — például a daimonionjainak az emlegetését annak bizonytékául
hozta fel, hogy nem lehet ateista, istentagadó. Tagadta, hogy bármi köze
lenne a természetfilozófiához, és a gazdag athéni ifjakkal folytatott vitáinak
céljaként nem azok megrontását, hanem éppen kiművelését, erkölcsileg
jobbá tételét jelölte meg. Többször hivatkozott a delphoi-i orákulumra is,
még tanút is felvonultatott ennek igazolására. A politikai vádaskodások elől
igyekezett kitérni, Anytos felvetéseire pusztán saját semleges magatartá¬
sára tudott hivatkozni a Harmincak uralma alatt.%* Ekesszöläsa, logikus
érvelése talán túl magasan szárnyalt — mindenestre nem bizonyult elegen¬
dőnek a negatív előítéletekkel odaérkező, a nép soraiból kisorsolt egyszerű
emberek, az ellene bőszült bírák meggyőzésére.

Sókratés védőbeszédét elsősorban két híres tanítványa, Platón és Xeno¬
phón tolmácsolásában ismerjük. Ezekből a forrásművekből is kitűnik, hogy
a filozófus igen nehéz helyzetben volt: nem pusztán a keresetben foglalt
vádpontok ellen kellett védekeznie, hanem a városban már régóta kerengő
pletykákat is semlegesítenie kellett volna, hiszen a bírák számára kijelölt,
sorszámozott padokon szorongó ötszázegy esküdt az athéni közvéleményt
képviselte. Különösen nehéz volt eloszlatni az , istentelenség" vádját, de az
ifjúság megrontása is olyan vádpont volt, ami ellen nehéz jó védelmi stra¬
tégiát kidolgozni.

Ez a vádpont igen érzékeny és veszélyes volt, hisz Sókratés több tanít¬
ványa is demokráciaellenes politikát folytatott. Platón írásaiból mintegy
hatvan tanítvány nevét lehet rekonstruálni, akik közül pusztán öt tartozott
a demokrata párthoz." A tanítványok népes táborából többen álltak bí¬
róság előtt szakrális kihágások vagy állam elleni bűncselekmények miatt,
néhányat közülük in absentia halálra is ítéltek."" Sókratés két leghíresebb
tanitvanya és baratja, Alkibiadés es Kritias 404-403-ban, az oligarchia
éveiben aktiv politikai szerepet vallaltak: Kritias a Harmincak extrémista
szárnyának vezetőjeként híresült el, és rokona, Charmidés is vezető funk¬
ciót töltött be."

342 A védőbeszéd pontjaihoz és problémás elemeihez vö. részletesen Stone: Der Prozess, 215 sqq.

343 Plat. Apol. 32B-D; Xen. Mem. 1,1,18; vö. Hansen: The Trial, 17.

344 Vö. Hansen: The Trial, 27.

345 Hansen: The Trial, 28.

346 Valószínűleg nem véletlenül hangoztatja Platón a Gorgiasban, hogy a tanítókat nem terhelheti
felelősség tanítványaik cselekedeteiért; vö. Könczöl Miklós: Ítélkezés és retorika Platón
Gorgiasában, in Fekete Balázs et al. (szerk.): Iustitia körülnéz. Tanulmányok a , jog és irodalom"
köréből, Budapest, Szent István Társulat, 2017, 104.

a

+ 106 +