OCR Output

DRAKÓN UTÁN: TÖRVÉNYKEZÉS SOLÓNTÓL LYSIASIG

A Prytaneion az Akropolis keleti oldalán található épület, amelynek
elhelyezkedését egy in situ talált, kőbe vésett felirat révén pontosan meg
tudták határozni a régészek." Itt tárgyalták azokat a halálos kimenetelű
eseteket, ahol a vádló nem tudta megnevezni az elkövetőt (ismeretlen tet¬
tes), vagy a halált állat vagy élettelen dolog okozta; a szankció itt is szám¬
űzetés volt. A hagyomány szerint ez a szabály is Drakón emberölési törvé¬
nyeinek a részét képezte. Az athéniak felfogása szerint ilyen esetben is
szükség volt egy formális ítéletre, hogy elhárítsák a vérbűnből eredő
miasmát, amely az egész közösség létét fenyegette.?? Az ítéletet valószí¬
nűleg a négy phylé elöljárója hozta meg és a basileus hirdette ki.

Pausanias tudósít egy elhíresült esetről, amely ennek a különös jogi
normának az alkalmazását szemlélteti:

Miután elhunyt, egy ember azok közül, akik életében gyűlölték, éjszakánként
odament Iheogenés szobrához, és megkorbácsolta az ércet, mintha magát
ITheogenést bántalmazná. A szobor azonban egyszer rázuhant, és így vetett
véget a sértegetésnek. A meghalt ember fiai pedig gyilkosság vádját emelték
a szobor ellen. A thasosiak a tengerbe süllyesztették a szobrot; ezzel Drakón
nézetét követték, aki a gyilkosságra vonatkozó törvényeket alkotta meg az
athéniek számára, és ezeket kiterjesztette az élettelen tárgyakra is, ha valami
például lezuhan és megöl egy embert.??"

Theogenés a Kr. e. 5. század elején élt és Ihasos polgára volt. Pausanias
szerint Kr. e. 480-ban olimpiai győzelmet aratott, ?! és polgártársai nagy
testi ereje miatt Heraklés utódjának tartották. Őt üldözte halála után egyik
haragosa oly módon, hogy a közterületen felállított szobrát bántalmazta
— mire a szobor bosszút állt, ledőlt és halálra zúzta támadóját. Drakón
emberölési törvényeinek nagy tekintélyét tükrözi, hogy a thasosiak azt
alkalmazva folytatták le az élettelen tárgy ellen a bűnvádi eljárást, amely¬
nek eredményeképpen a szobrot száműzetésre ítélték. A száműzetést úgy
hajtották végre, hogy a szobrot a tengerbe vetették.???

Összefoglalóan megállapítható, hogy az emberölési ügyekben Athénban
sohasem egyesbíró, hanem mindig egy viszonylag nagy létszámú bírói

228 Uo.

29 Chambers: Aristoteles, 397. Vö. Dem. 23,76.

230 Pausanias 6,11,6. Sarkady János fordítása.

231 Pausanias 6,6,5.

232 Később ugyan kiemelték a tengerből a szobrot egy Delphoiból érkezett jóslat hatására.

+ 74 +