OCR Output

2. AZ EMBERÖLÉS TÖRVÉNYSZÉKEI

testület ítélkezett. A források öt olyan bíróságról tudósítanak, amelyek
emberölési ügyeket tárgyaltak. A bíróságok illetékességét az elkövetési
magatartás módja és objektív körülményei szabták meg, és a szankció is
ezekhez igazodott. A szándékos és a nem szándékos elkövetés megkülön¬
böztetése a jogfejlődés archaikus, tárgyi (objektív) felelősségi fokán a szub¬
jektív, az elkövető tudati állapotát vizsgáló modern értelemben aligha
képzelhető el. Ugyanakkor a felelősségi kategóriák kifejlődésének első,
fontos stádiumát jelenti a közvetlen és közvetett elkövetési cselekmény
közti diffenrenciálás."? De szem előtt kell tartanunk, hogy a differenciálás
objektív körülmények alapján történt — azaz a mai, modern büntetőjogi
fogalmaink szerint felfogott szándékosságot anakronisztikus Drakón vagy
Solón idejébe visszavetíteni.

A közösség létét, a társadalmi békét leginkább veszélyeztető szándékos,
saját kezűleg elkövetett ölési cselekmények miatt indított perekben a nagy
tekintélyű Areios pagos tanácsa ítélkezett. Ez a tanács hozzávetőlegesen
száznegyvenöt-százhetven főből állt, és tagjai kizárólag a hivatali évüket
kiszolgált archónok lehettek. Az érett korú, tapasztalt athéni polgárokból
álló testület, amely a társadalom széles palettáját reprezentálta, megfon¬
toltan, lehetőleg érzelmektől mentesen hozott ítéletet. Eljárási rendjük,
erkölcsi felfogásuk és az emberölési ügyek forenszikus kezelésére kialakított
elveik az összes emberölési bíróságnak mintául szolgáltak." A nem szän¬
dékos emberölések miatt indított pereket és azokat a pereket, ahol a vádlott
valamely büntethetőséget kizáró okra hivatkozott, ötvenegy ephetésből álló
(viszonylag kis létszámú) bírói testület tárgyalta. Ez a bíróság is olyan
athéni polgárokból állt, akiktől a tárgyilagos ítélet meghozatala már élet¬
koruk és élettapasztalatuk alapján is elvárható volt.

Az ötvenegyes vagy a száznegyvenöt-százhetven között mozgó bírói
létszám azt is fémjelzi, hogy a törvénykezéssel járó személyes felelősséget
az athéniak már jog- és államrendjük fejlődésének korai szakaszától kezd¬
ve igyekeztek elkerülni azáltal, hogy titkosan, anonim módon szavazó bírói
testületeket állítottak fel. A grémium még az ötvenegy ephetés esetében is
olyan jelentős létszámot jelentett, melynek ítélete a közösség általános
véleményét jelképezhette, és elkerülhette az elítélt és családja részéről
esetleg felemerülő nyomásgyakorlást. A nagy létszámú titkos szavazás

233 Bizonyos tényállásoknál már a XII táblás törvények is különböztettek a szándékos és a nem
szándékos (véletlen vagy hanyagul, gondatlanul) való elkövetés között: ide tartozott például
a gyújtogatás, a dárdavetés közbeni sportbaleset.

234 Lanni: Law and Justice, 78—82.

+75»