OCR Output

DRAKÓN UTÁN: TÖRVÉNYKEZÉS SOLÓNTÓL LYSIASIG

A törvény ugyan általános érvényű amnesztiát adott, de eredeti kiváltó
oka az adósrabszolgasággal fenyegetett hatodosi réteg megmentése volt.
A hatodosok rabszolgaságba vetése ugyanis azon ősi norma alapján volt
lehetséges, hogy a fizetésképtelentől megvonták a jogvédelmet, azaz
atimosnak nyilvánították. Solón a száműzetésbe menekült adósokat illette
ezzel az elnevezéssel," illetve az Attikában adósrabszolgaságban sínylő¬
dőket. Az amnesztiarendelet visszaadta ezen alanyi körnek a jogvédelmet,
és megtiltotta velük szemben az önhatalom (a rabszolgaságba elvezetés)
alkalmazását. A rendelet, amely eredetileg csak a konkrét társadalmi vál¬
ságra reflektált és az eladósodott hatodosokat védte, természetesen védel¬
met teremtett másoknak is, akik az atimoi kategóriája alá estek."

A peres eljárást illetően néhány ókori szerző Solón nevéhez köti az eskü
perbeli szerepének tisztázását is. A lexikográphusok arról tudósítanak, hogy
Solón elrendelte, hogy az alperes tegyen esküt azon állítására, amit sem
okirattal, sem tanúval bizonyítani nem tudj; és a felperes is esküdjön. Ebben
a modellben a két peres fél esküje után a bírák döntöttek arról, hogy melyik
fél esküje volt hamis, és melyik az igaz."

Aristotelés kiemeli, hogy Solón egyik legnépszerűbb intézkedése a bíró¬
sági szervezet reformja volt:

A solóni alkotmányból egyébként a következő három pont látszik a legdemokra¬
tikusabbnak. Az első és legfontosabb az, hogy megtiltotta az adósrabszolgaságot,
azután az, hogy lehetővé tette mindenki számára, hogy a sérelmet szenvedette¬
kért elégtételt követeljen; a harmadik — és, mint mondják, leginkább ennek kö¬
vetkeztében nőtt meg a tömeg ereje — a bírósághoz való fellebbezés. Mert aho¬

gyan a nép ura volt a szavazókövecseknek, úgy ura lett az államnak is."

Solón nevéhez köti tehát az athéni hagyomány a héliaia, az eskiidtszékek
bevezetését."

A szöveg folytatása kifejezetten utal arra, hogy a korabeli tövények hé¬
zagosak és homályosak voltak, ezért , szükségképpen sok vita támadt,

161 Ruschenbusch: Solon, 137.

162 Arist. Ath. pol. 9,1.

15 Bekker A. G. I 242, 19 (lex. rhet.); Hesychius a907; Hesychius t1298; Pollux 8,142. Vo.
Ruschenbusch: Solon, 80-81.

164 Arist. Ath. pol. 9,1.

165 Alan L. Boegehold: The Lawcourts at Athens. Sites, Buildings, Equipment, Procedure, and
Testimonia, The Athenian Agora, Vol. 28, The American School of Classical Studies at Athens,
Princeton, New Jersey, 1995, 20.

+ 62 +