Page 287 [287]
286 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN
kotmányos kölcsönhatást idézve elő; s mindezt egy szabályozási keretben, amely az
intézményi önigazgatásra, az oktatás és tudomány révén a társadalom szolgálatára,
és az ezek érdekében folytatott felelős és hatékony gazdálkodás szabadságára épül,
és amelynek biztosításáért a vezetők számonkérhető módon felelnek.
Az autonómiáról a felelősség kérdéskörére áttérve, mindenekelőtt általánosság¬
ban leszögezhetjük, hogy a felsőoktatási intézmények vezetőinek felelőssége nem
szűkíthető le a jogi felelősségre. Ahogy maguk az intézmények rendkívül összetett
és sajátos szervezetek, számos, más szervezetre, munkahelyre nem jellemző, egyedi
jellemzővel, úgy az ebből következő felelősségi viszonyok is igen komplexek. Mind¬
ez vizsgálatukat is szükségszerűen szélesebb alapokra helyezi, kiterjesztve azt a
felelősségnek a felelősségattribúció (szociál)pszichológiai elméletéből kiinduló, a
vezetéstudomány megállapításaira, az etika követelményeire kiterjedő, az általam
szakmainak nevezettet is magában foglaló és végül értelemszerűen az általános
jogi felelősségi elveket is tartalmazó dimenzióira.
A felelősségattribúcióból fakadó elemek végig jelen vannak nem csupán a vezetés
pszichológiai elméleteiben és azok gyakorlati leképeződésében, de alkotórészei
az etikai és a jogi felelősségnek is. A felsőoktatási intézmények vezetésében is
tetten érhető mindez, azzal a különbséggel, hogy az elsősorban vállalatirányí¬
tásra kidolgozott szociálpszichológiai modellek sajátosan érvényesülhetnek a
felsőoktatás különös intézményi világában. A törvény az intézményi vezetőktől
kötelező együttműködést vár el, amelynek teljesítése nem pusztán munkaköri
feladat, abban pszichológiai tényezők is szerepet játszanak." A vállalatirányítás
hagyományosan hierarchikus, ténylegesen egymásnak alárendelt, beosztott sze¬
mélyekkel működő szervezet vezetését jelenti. Az egyetemek, főiskolák struktúrája
ennél jelentősen összetettebb. A felsőoktatással foglalkozó szakirodalom szinte
egybehangzóan világít rá arra, hogy az akadémiai szabadság, a tudósok mint
egyének, szűkebb szakmai közösségük mint érdekcsoport és a közülük választott
és szakmai szempontból részben nekik felelős rektor (aki oktatóként maga is
beosztottja valakinek) milyen szövevényes felelősségrendszerben mozog." Ebben
a közegben a felelősségattribúcióra épülő vezetéselmélet általános megállapításai
csak e sajátos szervezethez idomultan válhatnak érvényessé. A hazai — elsősor¬
ban állami — felsőoktatási intézmények működésében egyébként sem vagy nem
elég erőteljesen jelennek meg az ún. etikus (vagy szolgáló, illetőleg ötödik szintű)
vezetővel szembeni követelmények, a szociálpszichológia és a vezetéstudomány
által kínált eszközök. Igaz ugyan, hogy a hazai felsőoktatási közeg ismertetőjegyei
mindent felsorakoztatnak, ami szemben áll az etikus vezetés követelményével,
azonban épp a jelenlegi jogszabályi helyzetben az intézmény vezetőjével, vezetői¬
! Veres Päl - Golovics Jözsef: 2016, i.m. 17.
? Hrubos Ildik6: 2009, i.m. 298-300.